Vége a magyar túlzottdeficit-eljárásnak

Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte pénteken Luxembourgban újságírókkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) döntését ismertetve.


Már annyi az adó, hogy a bankbetét sem éri meg

A hétfői Varga-csomag emelte a tranzakciós adót, illetve a megtakarításokra is kivetette az egészségügyi hozzájárulást. Augusztustól rövid távon kevésbé éri meg takarékoskodni, hosszú távon viszont hosszabb távra tervez, az megúszhatja az adót. A tranzakciós illeték emelését ráadásul az eddig döntően ingyenes kártyás vásárlásoknál is az ügyfelekre terhelhetik a bankok.


Matolcsyék kamatot csökkentenek az elemzők szerint

Banki elemzők szerint újabb, immár az egymást követő tizenegyedik 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönthet keddi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, s így a jegybanki alapkamat újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökkenhet.


Börtön várhat a trükköző bankárra?

Először jelent meg a londoni bankközi kamatláb, a Libor manipulálása miatt kirobbant botrányban egy bankár a bíróság előtt. A Financial Times szerint a brit bankár hét bank és három brókercég alkalmalmazottaival játszott össze a jen Libor manipulációjában.



Egyelőre 300 forint alatt van az euró árfolyama

Szűk sávban mozogott, és kissé erősödött a forint pénteken délelőtt: az eurót 298,82 forinton jegyezték fél 11 körül a bankközi devizapiacon, a reggeli 299,90 forint és a csütörtök esti 299,55 forint után.


Termelői piac nyílt a WestEndnél

Az első, bevásárlóközpont mellett működő gazdapiacot nyitotta meg pénteken a fővárosban a WestEnd City Center Váci út felőli oldalán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.



Átlátszó.hu: 120 millió Kálomista és Vitézy filmjére

Újabb százmilliós állami támogatáshoz jutott a Médiatanácstól Kálomista Gábor filmkészítő cége, a Megafilm Kft., ráadásul a támogatott filmet az a Vitézy László rendezheti, aki maga is oszt támogatásokat a Médiatanácsnál – írja az Átlátszó.hu.


Csökken a diákhitel kamata

Tovább mérséklődik a diákhiteles konstrukciók kamata a második félévben: a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata az eddigi legalacsonyabb szintre, 7,5 százalékra, míg a kötött felhasználású Diákhitel 2-é 8,75 százalékra csökken, de utóbbinál az állami kamattámogatásnak köszönhetően az ügyfelekre eső rész továbbra is fix 2 százalék marad.




Felfele vették az irányt az európai tőzsdeindexek

Emelkedéssel indítottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék a csütörtöki jelentős gyengülés után. A londoni FTSE-100 index 0,23 százalék, a frankfurti DAX-30 0,25 százalék, a párizsi CAC-40 0,43 százalék pluszban kezdte a hét utolsó kereskedési napját.


Esést vártak, de pluszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,68 pontos emelkedéssel, 18 776,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,20 százalékos erősödés.


Hőség: újabb áramcsúcs jöhet a légkondik miatt

A nagy melegben idén is csúcsra járatják itthon a légkondicionálókat. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal arra számít, hogy emiatt tovább nőhet a nyári villamosenergia-csúcsterhelés. Kedden 125 gigawattórát tett ki a felhasználás – írja a keddi Világgazdaság. Tavaly nyáron 148 gigawattóra volt a napi csúcs.