Új autókat vesz a rendőrség az e-útdíj ellenőrzésére
Összesen négymilliárd forintból fedezheti az ORFK az elektronikus útdíj ellenőrzésével rá háruló feladatokat és eszközbeszerzéseket, köztük 86 új jármű megvásárlását – írta a Napi Gazdaság.
Összesen négymilliárd forintból fedezheti az ORFK az elektronikus útdíj ellenőrzésével rá háruló feladatokat és eszközbeszerzéseket, köztük 86 új jármű megvásárlását – írta a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. Sántának köszönhetően Szegeden van már "trafikosok utcája" is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is.
Máriás Leonárd
Amíg 2003 és 2011 között folyamatosan bővült a magyarországi ATM-portfólió, tavaly csökkenést mutattak a számok – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
MTI
Már augusztus előtt drágább cigaretta kerülhet a nemzeti dohányboltokba, ugyanis július 15-étől kell alkalmazni a 10 százalékos árrésszabályt, ezzel a nyugat-európaiakat közelíti majd a magyar cigaretta átlagára – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
MTI
Nagyot gyengült a forint szerda estére a Fed monetáris enyhítő programja közelgő mérséklésének lehetőségére. A dollár erősödött, az euró gyengült a bejelentésre.
MTI
Várhatóan a korábbinál szelektívebb befektetési hozzáállásra térnek át közép- és kelet-európai érdekeltségeikkel kapcsolatban a nyugat-európai tulajdonos bankok, mivel csökken a térségi leánybankok jövedelmezősége - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
MTI
Kitart mennyiségi monetáris lazító programja mellett a Fed, bár a korábbinál optimistább véleményt fogalmazott meg az amerikai gazdaság helyzetének várható alakulásáról.
MTI
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szakemberei szerint az E.ON debreceni kombinált ciklusú erőművének leállása csak kis valószínűséggel és akkor is csak korlátozott mértékben befolyásolhatja a helyi fogyasztók ellátását.
MTI
A magyar hatóságoknak meg kell teremteniük azokat az adminisztratív és jogszabályi feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar piacon egyenlő feltételekkel jelenhessenek meg termékeikkel a hazai gazdák és az olcsó külföldi termékekkel megjelenő versenytársak - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Kaposváron, a Somogy Megyei Közgyűlés ülésén.
MTI
Az útdíj fogyasztói árindexre gyakorolt hatását nem lehet pontosan előre jelezni, de a rendelkezésre álló adatok és a külföldi - köztük szlovák, lengyel - példák alapján megállapítható, hogy annak mértéke nem lesz jelentős - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.
MTI
Neelie Kroes digitális területért felelős uniós biztos szóvivője szerint az uniós szabályokkal és a józan ésszel is ellentétes, hogy Magyarországon kétszer akkora adó sújtja a mobilhívásokat, mint a környező országokban.
MTI
A ciprusi kormányszóvivő cáfolta, hogy a nicosiai kabinet az euróövezeti mentőcsomag feltételeinek módosítását kérte volna.
MTI
Miközben a fél világ az isztambuli megmozdulásokra figyel, az elszabadult árak és a hatalmas állami kiadások miatti elégedetlenség az utcára vitte az apolitikusnak tartott brazilokat is. Az országban lassul a gazdaság, nő a munkanélküliség, a háztartások egyre inkább eladósodnak. Az egykori marxistából lett elnök asszony szerint jogosak a tüntetések, melyek erősítik a demokráciába vetett hitet. Ennek ellenére nem úgy tűnik, hogy az állam kezelni tudja a helyzetet.
Nagy Gergő
Már csak három uniós tagállamot hagy le Magyarország a gazdasági fejlettségi rangsorban, derül ki az Eurostat friss statisztikáiból. Románia és Bulgária egyhamar nem biztos, hogy megelőz minket, de Lettország növekedési üteme jelentősen meghaladja a magyarét, így hamarosan már csak a két balkáni uniós tagállam marad mögöttünk. Illetve a júliusban csatlakozó Horvátország.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,22 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 19 026,68 ponton zárt szerdán.
MTI
Az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya Kezelő rendszerében. A rendszer tesztelése még mindig tart, ezért nem biztos, hogy holnap megkezdhető a regisztráció. Az ÁAK oldalán a kezdés dátumát átírták június 24-re.
hvg.hu
Szűk sávban mozgott szerdán a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, miután a viszonylag eseménytelen napon a kereskedők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntését, illetve Ben Bernanke Fed-elnök beszédét várják.
MTI
A fesztiválok finanszírozása hagyományosan háromlábú: ideális esetben a büdzsének nagyjából egyharmada a jegybevétel, a fennmaradó kétharmadot pedig szponzori pénz, valamint állami–önkormányzati támogatás.
HVG
Zala megyében a jövő hét közepén-végén megkezdődhet az őszi árpa aratása, a közel 5 ezer hektáros területen a gazdálkodók közepes, hektáronként 4-4,2 tonna termésátlagra számítanak - közölte Horváth Gyula, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője szerdán az MTI-vel.
MTI
A tranzakciós illeték megemelésével a pénzköltést, a kamatjövedelem terheinek növelésével pedig a megtakarításokat is az eddiginél nagyobb adó sújtja majd - értékelte a kormány tervezett pénzügyi intézkedéseit az MSZP gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szerdán.
MTI