Tízezrek súgnak a NAV-nak: ok lehet a válás, a bosszú
Több mint 35 ezer közérdekű bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) tavaly, ezek 55 százaléka névtelen bejelentés volt – idézi a Napi Gazdaság a NAV kimutatását.
Több mint 35 ezer közérdekű bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) tavaly, ezek 55 százaléka névtelen bejelentés volt – idézi a Napi Gazdaság a NAV kimutatását.
hvg.hu
A forint árfolyama gyakorlatilag alig mozdult el a főbb devizákhoz képest szerda kora reggel a kedd esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
MTI
A mostani, négy százalékpontos emeléssel várhatóan nem emelkedik majd arányosan - harmadával - a központi bevétel. Igaz, a költségvetésnek így is több tízmilliárd forint plusz hozhat az emelés.
MTI
Feltehetőleg azokat a magánvállalkozásokat állítja be Orbán Viktor a jövő nagy innovátorainak, melyeket az állam stafírozott ki komoly földterületekkel, véli Ángyán József. A még nehezen beazonosítható mintagazdaságok a mezőgazdaság állítólagos kedvezményezettjeit, a kis- és középvállalkozásokat igencsak rosszul érinthetik. De az sem biztos, hogy Orbán valóban tervez valamit, és nemcsak egy újabb kommunikációs kísérletről van szó, amely a földpályázatok körüli botrányokról terelné el a figyelmet.
hvg.hu
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Linamar kanadai céggel kedden a kanadai Guelphben Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára. Másokkal is tárgyalt Kanadában.
MTI
Megszüntette az eljárást az ügyészség a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ellen, akit még 2010-ben jelentett fel az ÁSZ bizonyos szerződések miatt.
MTI
Az e-útdíj az élelmiszeriparnak azért is különösen hátrányos, mert a termékek tömegre vetített értéke jóval kisebb más árukhoz, például az elektronikai termékekhez képest – mondja az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége. Különösen a kkv-k szenvedhetik meg a változást.
MTI
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a gazdálkodókat, hogy szorosan működjenek együtt az ellenőrzést végző hatósággal a GMO-vetőmaggal (genetikailag módosított vetőmaggal) elvetett állományok felderítése és megsemmisítése érdekében, hiszen ez a magyar gazdálkodók közös érdeke - közölte a hivatal az MTI-vel kedden.
MTI
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.
MTI
Rekordot ért el a nap- és szélenergia részaránya a múlt hét végén a németországi elektromos áramellátásban.
MTI
Bioműanyagot állítanak elő állati zsírból grazi kutatók. A próbagyártás őszre várható.
MTI
A Magyarországon is fiókokat üzemeltető Commerzbank megválik dolgozóinak egytizedétől.
MTI
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
MTI
A kombinált ciklusú nyíregyházi és debreceni erőművei üzemeltetésének szüneteltetését kérte az E.ON a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól - közölte Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária szóvivője kedden.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Eddig 4525 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, és 3021 engedélyt adtak ki - közölte a NAV kedden.
MTI
A kormány nem egyeztetett a távközlési ágazattal a távközlési adó emeléséről, ezért a cégek az ezt tartalmazó törvényjavaslat visszavonását sürgetik - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az MTI-vel kedden, kiemelve, hogy a kiszámíthatatlan adópolitikai környezet kedvezőtlenül befolyásolja a cégek befektetési hajlandóságát.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,84 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel 19 189,90 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
MTI
Húsz év óta a leggyengébb májust zárták az európai autókereskedők, az európai autógyártók szakmai szövetségének (ACEA) kedden közzétett adatai szerint.
MTI
A Fidesz-frakció támogatja azt a bizottsági módosító javaslatot, amely szerint az államkötvényekből származó kamatjövedelem mentesülhet a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetési kötelezettsége alól - közölte Rogán Antal frakcióvezető keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI