Kínából jött az optimizmus az európai tőzsdékre

A várakozásoknak megfelelően emelkedéssel kezdték a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,17 százalékkal, a DAX-30 0,33 százalékkal, a CAC-40 0,54 százalékkal nőtt a kereskedés első perceiben.


Eltűnt tízezer autós bónuszfokozata

Több mint tízezer autós kapott értesítést a biztosítójától az elmúlt hetekben arról, hogy nem sikerült lekérdezni a kártörténeti adatait a nyilvántartó rendszerből – írja a szerdai Népszabadság.


786 millióval segíti ki az állam Fertődöt

A Győr-Moson-Sopron megyei település teljes adósságállományát átvállalja az állam. A város korábban több száz millió forint értékben bocsátott ki kötvényt, a pénzt többek között meglévő, előnytelenebb feltételű hitelek kiváltására használták fel.



Kis plusszal kezdett a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,77 pontos emelkedéssel, 18 301,71 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,09 százalékos erősödés.


Nőtt a tokiói tőzsdeindex, a kínaiak estek

Többnyire emelkedtek a vezető ázsiai indexek szerdán. Az átfogó Pan-Asia index 0,75 százalékkal nőtt, a tokiói tőzsde Nikkei mutatója a keddi amerikai erősödést követve 0,7 százalékkal 13 288,13 pontra emelkedett.


Ernyedten kezdett ma a forint

Szerda reggel kevéssel 8 óra előtt egy euró 297,27 forintot ért, kedd este 296,69 forintot. Szerda reggel a svájci frankot 243,80 forinton jegyezték, kedd este 243,30 forinton.



Trükköznek a banki ügyfelek a tranzakciós adó miatt

Több banknál is észlelték már a pénzügyi szokások megváltozását a tranzakciós illeték miatt – írja a Világgazdaság. A lakossági ügyfelek kevesebb számlát tartanak fenn, és keresik az ingyenes tranzakciókat, a nagyobb vállalatok pedig képesek akár külföldre is költöztetni a bankolásukat.



Nyugdíj: egy szívroham vagy a jóisten segít?

Munkaéveik felét már letudták, és egyre világosabb, hogy valamit kezdeniük kell magukkal, ha időskorukban is meg akarnak élni. A nyugdíjrendszer ugyanis 2040 körül már az összeomlás közelébe kerülhet. Nagyjából ezzel szembesülnek a mai negyvenévesek, és a gyermekeikben, a befektetéseikben, vagy a jóisten kegyelmében bíznak. Utóbbira tömegeknek lesz szüksége. A hvg.hu nyugdíjsorozata.



Nyolc forinttal olcsóbb mától a benzin

Bruttó 8 forinttal csökkentette a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol. A benzin átlagára így 425-426 forint, a gázolajé pedig 430-431 forint lett.


Soros: súlyos választás előtt áll Németország

Németországnak el kell fogadnia az euróövezeti közös kötvény bevezetését, vagy távoznia kell a közös pénzt használó uniós tagországok közösségéből - írta Soros György a Spiegel Online német hírportálon kedden megjelent írásában.



Mobilfrekvenciák: nem hosszabbítana automatikusan az NMHH

A mobilszolgáltatók nyitottak a hatósággal való párbeszédre, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új stratégiai együttműködést ajánlott számukra és hétfőn bejelentette, ennek első lépéseként nem kívánja automatikusan meghosszabbítani a szolgáltatók jelenlegi frekvenciahasználati jogosultságát.




Mankót adna a Matolcsy-csomagnak a JP Morgan

Növelhető lenne a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által bejelentett hitelezés- és gazdaságösztönző intézkedéscsomag hatékonysága, ha a kormány valamilyen garanciát társítana a program mellé a résztvevő bankok kockázatainak enyhítésére - vélekedtek az MNB-programra visszatekintő értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.


Kirúgták Ukrajna IMF-képviselőjét

Ihor Szorkin jegybankelnök április 18-i hatállyal leváltja posztjáról Ukrajna IMF-képviselőjét – írja internetes kiadásában az ukrán Forbes magazin.