Zuhant a márciusi infláció
A fogyasztói árak márciusban 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A fogyasztói árak márciusban 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,21 pontos emelkedéssel, 18 277,96 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.
MTI
Tovább lassult márciusban a német fogyasztói árak emelkedésének éves üteme - erősítette meg előzetes adatközlését csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
MTI
Alig mozgott a csütörtökre virradó éjjel a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
MTI
A jövő évi önkormányzati választások után egy nagy érdekvédelmi szervezetbe tömörülhetnek egyes önkormányzati szövetségek - írja a Napi Gazdaság.
MTI
A fogyasztói árak márciusi alakulását teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Ciprus nyomdokain jár Szlovénia - állapítja meg Alenka Bratusek miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásának apropóján szerdai számában a La Libre Belgique című belga napilap.
MTI
A luxemburgi kormányfő nemzetközi nyomásra ígéretet tett a banktitoktörvények mihamarabbi lazítására - írta a Focus Online német hírportál.
MTI
A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSz) szerint az ideális dohánypiac kialakulásához hosszú távon fenntartható, jövedelmező, az egészségvédelmi célokkal összhangban álló rendszer kiépítése szükséges, amely képes visszaszorítani a feketekereskedelmet, és értéket teremt a dohányvertikum minden szereplője számára.
MTI
A hét eleje óta tartott mozgási sávon belül szerdán kezdetben gyengült, majd visszatért előző esti árfolyamára a forint.
MTI
Az atomerőmű területén ismét tartályból szivárohatott sugárszennyezett víz a talajba, miközben a reaktort üzemeltető Tepco elismerte: nincs elég víztároló-kapacitása arra az esetre, ha romlana a helyzet.
hvg.hu
A kormány erősebb kontrollt akar elérni a pénzintézetek felett a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásával. A hvg.hu információi szerint az Európai Központi Bank illetékesei informálisan rábólintottak a tervre, és a jegybankon áll, mikor lesz belőle törvény. A bankok viszont nem örülnek az ötletnek.
hvg.hu
Új internetes oldal segíti majd a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését, a honlap a tervek szerint legkésőbb május végétől elérhető lesz az érdeklődők számára - mondta a pénzügyi jogok biztosa szerdán Pécsen.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,19 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 18 267,75 ponton zárt szerdán.
MTI
Magyarország külső egyensúlya javult, az államadósság és a háztartások eladósodottsága csökkent, de továbbra is magas az Európai Bizottság szerint, amely úgy véli, hogy az adósságállomány és az alacsony növekedési kilátás miatt az ország továbbra is sérülékeny, ezért a pénzügyi konszolidáció folytatását, az adórendszer felülvizsgálatát, illetve a különadók mértékének csökkentését javasolják.
MTI
A hét eleje óta tartott mozgási sávon belül gyengült kissé szerdán a forint.
MTI
Az MSZP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a kormányt, válaszoljon arra, hová lett hárommillió ember nyugdíj-megtakarítása. Török Zsolt arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány hatalomra jutása a minimálbérből élőknek, az átlag alatt és az átlagosan keresőknek is "rossz üzlet" volt.
MTI
Közigazgatási bírsággal szankcionálható a késedelmes, valamint a hamis statisztikai adatszolgáltatás - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
MTI
Több sört ittak tavaly a magyarok, mint az azt megelőző évben, ugyanakkor egyre inkább az olcsó termékeket tették bele a bevásárlókocsiba.
hvg.hu
Csökkent az egészségkárosító összetevőket tartalmazó termékek fogyasztása - derült ki abból a vizsgálatból, amely a népegészségügyi termékadó gazdasági hatásait mérte. A népegészségügyi adóból 19,05 milliárd forint volt a költségvetési bevétel - a kutatás eredményéről az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatta szerdán közleményben az MTI-t.
MTI