Nem tudják, mi történik ma a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,44 pontos emelkedéssel, 19 172,96 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,44 pontos emelkedéssel, 19 172,96 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.
MTI
Kiválasztott gazdák művelhetik tavaly január óta a borsodi Csincse jó minőségű állami földjeit, mégpedig anélkül, hogy elnyerték volna azokat bérleti pályázaton – írja a Blikk.
hvg.hu
A sikeres üzlethez vezető jellemvonásokról elmélkedik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelent írásában három amerikai üzletember könyve alapján. Szerinte a sikerhez szükséges szerencsét a jó hozzáállással be lehet vonzani.
MTI
Tavaly 4,2 százalékkal csökkent az üzemanyag-eladás - mondta el a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Wilde György szerint nagy a különbség a benzin és a gázolaj forgalma között.
hvg.hu
Alig mozdult el csütörtök reggelre a forint árfolyama a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon.
MTI
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) közérdekű igényérvényesítési kereset elindítását kérte a magán-nyugdíjpénztári ügyfelek és az államnak átadott vagyonkezelés érdekében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) - írja a Magyar Nemzet.
MTI
A Takarékbank senior elemzője szerint idén markánsan vissza fog esni és év végére 3,5 százalék közelébe mérséklődhet az infláció.
MTI
Közbeszerzési szakértők és az elektronikus útdíjtenderen elinduló cégek is meglepődtek, amikor Orbán Viktor szerdán bejelentette: a kormány megoldja saját maga a rendszer kiépítését. Arra egyelőre senkinek sincs ötlete, miként valósítják meg a tervet, és hogy lesz ez támadhatatlan. Elvileg lehetséges lenne az útdíjemelés is, és a jelenlegi rendszer megtartása, ezen azonban az Európai Unió akadna ki.
Az amerikai képviselőház szerdán megszavazta az adósságplafon alkalmazásának felfüggesztését május 19-ig. A döntés lehetővé teszi a kormány számára fizetési kötelezettségeinek teljesítését.
MTI
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Belgium államadós-osztályzatainak kilátását szerdán a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, amely a döntést a javuló belga közfinanszírozási helyzettel indokolta.
MTI
A tavaly életbe léptetett intézkedéseknek köszönhetően "Európa egéről már elvonultak a legsötétebb viharfelhők" - fogalmazott kedd este egy frankfurti előadásában Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
MTI
Fizetésképtelenné nyilvánítják a román állami tulajdonban lévő Oltchim vegyipari üzemet, amely jelentős adósságokat halmozott fel - közölték szerdán román hírügynökségek.
MTI
Refinanszírozási keretmegállapodást kötött a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyarországi Volksbank Zrt. szerdán, amelyet Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója és Axel Hummel, a Volksbank vezérigazgatója írt alá.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,67 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 19 168,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a kissé emelkedő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
MTI
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja az árfolyamgát többéves meghosszabbításra vonatkozó felvetést - tudatta a tárca az MTI-vel.
MTI
A Fidesz frakció szerint Magyarország végre letért az eladósodási pályáról.
MTI
Végelszámolás alatt áll Simicska Lajos és Nyerges Zsolt Fidesz-közeli oligarchák svájci cége, a Zürichi-tó partján fekvő Zollikonban jegyzett Basis Invest GmbH.
HVG
Február 5-én hivatalos látogatást tesz Budapesten Recep Tayyip Erdogan török kormányfő - jelentette be a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten, a magyar-török üzleti fórumon.
MTI
Érdekesen ismétlődnek a székhely-címek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által nemrég közzétett - a legnagyobb adóhátralékot felhalmozó "ügyfelek" - listáján. A budapesti Bokor utca és Nyírpalota út "elátkozott" helynek tűnhet.
hvg.hu
Jelentősen javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unió egészében januárban az előző hónaphoz képest.
MTI