BruxInfo: jövő nyáron szűnhet meg a deficiteljárás Magyarország ellen

Bár még minden lehetőség nyitott, a legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv szerint az Európai Bizottság november 7. után további egyenlegjavító intézkedéseket kérhet Budapesttől, aminek ha év végéig foganatja lesz, nem kell tartani új, negatív ajánlástól és a kohéziós alapok ismételt felfüggesztésétől. A 2004 óta tartó deficiteljárás előreláthatóan jövő júniusban szűnhet meg hazánkkal szemben - írja a BruxInfo.


Megjött a 2,5 milliárd az E-Star leányának számlájára

Megérkezett az E-Star leányvállalatának számlájára a Fejér és Veszprém megyei projektek megszüntetésével kapcsolatos, összesen 2,54 milliárd forint, így folytatódhat a 2012/A kötvények bruttó 35 százalékos árfolyamon történő visszavásárlása. A más lejáratú kötvények visszavásárlására irányuló aukciót azonban az E-Star bizonytalan időre elhalasztja - tájékoztatta az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. hétfőn az MTI-t.


Csökkent délelőtt a BUX vesztesége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 104,03 pontos nyitás után kissé emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 18 823,69 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 62,18 pontos, 0,33 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 41,85 ponttal magasabb.


Kovács Árpád: szükséges Orbánék lépése

Szükségszerű lépés az önkormányzatok adósságának részbeni átvállalása a kormány részéről - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett hétfői budapesti fórumon.


Na, emiatt utálunk postára járni

Az állami mentőövekkel életben tartott BKV és a MÁV mellet, igazi sikersztorinak tűnhet az évi pár milliárdos profitot termelő Magyar Posta. Mégis van egy-két dolog, ami miatt rossz érzéssel gondolunk a vállalatra.


Újabb magyar kamatcsökkentést várnak Londonban

Egyöntetűen újabb negyed százalékpontos kamatcsökkentést valószínűsítenek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésére a nagy londoni befektetési és elemzőcégek felzárkózó piacokra szakosodott elemzői.


Már 283 forint felett jegyzik az eurót

Gyengült a forint hétfőn reggel: az eurót délelőtt tíz órakor 283,10 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, szemben a hétfőre virradóra tartott 282,50 forintos, illetve a péntek esti 281,90 forintos jegyzéssel.


Matolcsy megjelölte a fontos növekedési területeket

A jövőben a befektetésekre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál a magyar gazdaságpolitika - mondta Matolcsy György hétfőn Budapesten a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.


Bajnai: Matolcsyék programja egy katyvasz

Feléli a gazdasági tartalékokat a kormány az unortodox gazdaságpolitikájával - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Egyesület elnöke az Indexnek adott interjújában. Bajnai elmondta, egymillióval több ellenzéki szavazó kell a Fidesz-kormány leváltásához, mint amennyi jelenleg van.


Kis mínuszban zártak az ázsiai tőzsdék

A javuló amerikai negyedéves GDP-növekedés és a többségében csalódást keltő céges beszámolók egymással ellentétes hatására többnyire csökkentek hétfőn az ázsiai tőzsdeindexek.


Mínuszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A frankfurti Xetra DAX index 0,32 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,25 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,47 százalék, a vezető európai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,48 százalék veszteséget mutatott nyitás után.



Csökkenés jöhet ma a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,03 pontos csökkenéssel, 18 781,84 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,55 százalékkal gyengült.


Gyengüléssel kezdte a hetet a forint

Kissé gyengült a forint a hétvégén: az eurót hétfő reggel 282,59 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a péntek esti 281,90 forint után.


Napi: az Invitel nyerheti a 112-es segélyhívó-tendert

A 112-es segélyhívó informatikai háttérberuházására kiírt tendert az Invitel nyerheti, miután a bírálóbizottság a cég ajánlatát értékelte a legjobbnak - írja a Világgazdaság és a Népszabadság.



Ön fizeti a cechet a pazarló polgármesterek után

Jól sakkoztak azok a többségükben fideszes városvezetők, akik nem gondoltak arra, hogy városuk vissza tudja-e fizetni valaha a felvett hiteleket. Minél nagyobb adósságot halmozott fel egy város, annál többet vállal át tőle az állam, ellentételezés nélkül. Másképpen: a helyi vezetők eredményességét hirdető szökőkutak és látványberuházások maradnak, az árát pedig az egész ország, köztük az ésszerű gazdálkodást folytató települések polgárai is fizethetik.


Sandy hurrikán: mégsem lesz kereskedés a New York-i tőzsdén

Elektronikus kereskedés sem lesz a New York-i tőzsdéken hétfőn a Sandy hurrikán miatt, és lehet, hogy a börzék kedden is zárva tartanak. Korábban még úgy tervezték, hogy próbálják tartani az eredeti menetrendet hétfőn, később pedig már azt fontolgatták, hogy csak elektronikus kereskedés lesz.



A tudomány szerint se nő jövőre a magyar gazdaság

Az idei 1,5 százalékos visszaesés után, a bejelentett újabb megszorítások miatt jövőre várhatóan stagnál a magyar gazdaság, noha korábban 0,8 százalékos GDP-növekedés látszott valószínűnek 2013-ban - közölte legfrissebb prognózisában a GKI Gazdaságkutató Zrt.