Orbán százmilliárdokat kockáztatva háborúzik az EU-val

Háborúban áll a miniszterelnök a kormányát folyamatos nyomás alatt tartó, őt korlátozni akaró Európai Bizottsággal, amely a túlzottdeficit-eljárás keretében fogja a magyar költségvetést, és akadályozza az unortodox gazdaságpolitika kibontakozását. A kormányfő mindenképpen le akarja győzni Brüsszelt, hogy 2013-ben szabadabban tervezhesse meg a választási költségvetést. Orbán kockázatos játékot folytat, aminek több százmilliárdos elvonás lehet a vége.


VG: még mindig recesszióban a magyar gazdaság

A Világgazdaság mutatószáma szerint változatlanul recesszióban van a magyar gazdaság. A gyorsulási Irányadó (GYIA) októberben 1,21 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a havi index pedig 0,04 százalékkal mérséklődött, ekkora esésre 2010 elején volt példa utoljára - írja a csütörtöki Világgazdaság.


Fazekas: nem kell hanyatt esni a földtörvényről írt külföldi cikkek miatt

Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel-, mind külföldön - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az m1 Az Este című műsorában.



2015-ig tartaná a kamatot az amerikai jegybank

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán szerdán, és megerősítette, hogy tervei szerint egészen 2015 közepéig marad a jelenlegi, majdhogynem nulla százalékos kamatszint.





1225,5 milliárdnyi kamatkiadással tervez jövőre az NGM

A 2013. évi kamatkiadásokra tervezett 1225,5 milliárd forint reális, sőt akár alacsonyabb is lehet egy, a magyar érdekeknek megfelelő nemzetközi megállapodás megkötésével - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára egy szerdai online tájékoztatón.


Helyreigazítás

Az e-útdíj tenderre jelentkezés határidejének lejártakor, október 12-én megjelent "Megvan, kik építenék az e-útdíjrendszert" című cikkünk egy bekezdésével kapcsolatban a Liebhauser-Hoór ügyvédi iroda helyreigazítást kért.






OECD: Magyarországon csökkentek az adóbevételek

Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008-2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után - tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).


Ami kimaradt az Obama-Romney vitából

Sok minden szóba került az elnök és az elnökjelölt közti vitákon, az államháztartási hiánytól kezdve, a társadalombiztosításon át a külpolitikáig, de voltak témák, amit kerültek a vita résztvevői. A Washington Postnak köszönhetően most kiderül, hogy mi az az öt dolog, amiről tényleg beszélni kellett volna.



Sokat ugrott előre a Mol az energetikai cégek globális listáján

A 93. helyen végzett a Mol-csoport az idén a világ egyik meghatározó energetikai információszolgáltatója, a Platts 250-es listáján; a magyar olajcég az elmúlt évhez képest több mint 40 hellyel került előrébb a legjobbakat felsoroló globális energetikai vállalati rangsorban - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.


Leválthatják a leszerepelt hitelminősítőket

Kínai, orosz és egy amerikai hitelminősítő ügynökség alapít vegyes vállalatot, ami megváltoztathatja a globális pénzügyi kockázat felmérésének gyakorlatát – derül ki a Financial Times blogjáról.