Az orosz gazdasági miniszter nyilatkozata miatt szaladt el a búza ára

Két százalékkal emelkedett a búza jegyzése a chicagói terménytőzsdén pénteken Andrej Belouszov orosz gazdasági miniszter aznapi figyelmeztetésére, amely szerint az orosz kormány korlátozhatja, sőt akár le is állíthatja a gabonakivitelt, ha a mostani ütemben folytatódik a termény belföldi árának emelkedése.


GfK: tíz százalékkal drágultak tavalyhoz képest a tanszerek

Átlagosan 10 százalékkal kerültek többe az idei iskolakezdéskor a tanszerek az egy évvel ezelőttihez képest a GfK Hungária adatai szerint. A piackutató intézet szerint az idei iskolakezdés drágább volt, mint az előző évben, de nem a tankönyvcsomagok, hanem az egyéb iskolai felszerelések miatt.



Sherlock Holmes is lendít a brit GDP-n

Jelentős növekedésen ment át a brit filmipar az utóbbi húsz évben - fogalmazott a héten közzétett független jelentés, amely szerint az ágazat virul és tavaly több mint 4,6 milliárd fonttal járult hozzá a brit GDP-hez.




Varga: novemberre megszületik az IMF-megállapodás

Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF/EU-megállapodás, Magyarország továbbra is elővigyázatossági konstrukcióban gondolkodik, 2-3 évre szóló, 12-15 milliárd eurós keretmegállapodásra van esély - írta a Magyar Nemzet.


Varga szerint munkahelyvédelmi tervüket kóstolgatja az IMF

A magyar kormány szerint a munkahelyvédelmi akcióterv szükséges a magyar gazdaság növekedésének stabilizálásához, ezért abból nem akarnak engedni az IMF-tárgyalások során - mondta Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős miniszter.


Begyorsult a SZÉP-kártyák forgalma

Sikeres volt a nyári szezon a SZÉP kártya legnagyobb hazai kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató szerint: a kártyákra feltöltött összegek 58 százalékkal növekedtek május vége és szeptember eleje közt, a SZÉP kártyás tranzakciók száma a nyári hónapokban 84 százalékkal nőtt, a kártyabirtokosok száma pedig meghaladta az 500 ezret. Az MKB Banknál is a forgalom gyorsulását érzékelték: míg június-júliusig a kártyákra érkező munkáltatói támogatások összege meghaladta a felhasználásét, most már az utóbbi összege nagyobb.


Görögországban leállt az IMF-tárgyalás

Egy hét szünetet tartanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank által alkotott trojka képviselői és görög kormánytisztviselők között tartó tárgyalásokban - közölte az IMF pénteken.


Schäuble: az euró Németországnak hajtja a legtöbb hasznot

Az európai gazdasági integráció és az euró valamennyi résztvevőnek előnyös, de a legtöbb hasznot Németországnak hajtja, ezért a németek veszíthetnek a legtöbbet, ha kudarcba fullad a közös fizetőeszköz projektje - mondta a német pénzügyminiszter pénteken Berlinben újságíróknak.


Auchan-főnök akciózott a magyar almával

Közösen népszerűsítette a magyar alma vödrös értékesítését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke és Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója a szigetszentmiklósi áruházban pénteken.


Csökkenéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,95 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 18.637,15 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.


PSZÁF: tovább zsugorodott a hitelezés

Tovább zsugorodott a hitelintézeti szektor mérlege, ezen belül az ügyfélhitelezés volumene júliusban; a fő finanszírozási elemek közül a belföldi ügyfélbetét-állomány kismértékben emelkedett, a közvetlen külföldi finanszírozás a korábbi trendnek megfelelően tovább csökkent - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorselemzéséből.


A génmanipulált kukorica-fogyasztás nem egy életbiztosítás

Szakmai kritikák érték kutatási módszertana miatt azt a szerdán közzétett tanulmányt, amelynek francia szerzői a génmódosított kukoricával való etetés és a patkányok nagyobb egészségügyi kockázata között állapítottak meg kapcsolatot. A kutatásvezető szerint munkájuk az eddigi legrészletesebb a témában.




Ősszel megindulnak az ingatlanárak?

A használt lakások piacán már stagnáló, vagy minimálisan emelkedő tendenciát mutatnak az árak. A kereslet bővülése ugyanakkor egyszeri tételeken alapul, és nem a gazdaság stabil növekedésén.