Nyár volt a BÉT-en is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,79 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 17.021,96 ponton zárt pénteken.






Újra erősödik a forint két nap gyengélkedés után

Erősödött a forint kora délután a péntek reggeli és a csütörtöki gyengélkedés után. Pénteken négy körül egy euró 288,28 forintot ért a bankközi kereskedelemben. Péntek reggel még 289,57 forint volt az árfolyam.


Lemásolnák a budapesti parkolási rendszert Indiában

Nagyon tetszett a budapesti közlekedésszervezési és a parkolási rendszer annak az indiai küldöttségnek, amely június végén vett részt egy a témáról a magyar fővárosban rendezett konferencián - közölte a Levegő Munkacsoport. Az egyik indiai metropoliszban, Chennaiban az elképzelések szerint a budapesti mintára parkolóellenőrök járnák majd az utcákat.



Demján sürgeti Orbánékat

Demján Sándor szerint mielőbbi döntésre van szükség a kormány által meghirdetett, érdemi és hatékony munkahelyvédelmi tervről, hogy a kisvállalkozók mihamarabb érezhessék annak kedvező hatásait.


Búzából elég lesz, de a kukoricával bajok lehetnek

Várhatóan az előzetes becsléseknek megfelelő, mintegy 4,0 millió tonna étkezési búzát takarítanak be az országban az idén - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken Budapesten az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően újságíróknak.


A magyarokat nem érdekli a fenntarthatóság

Azt hihetnénk, leginkább a gazdag amerikaiakat és európaiakat foglalkoztatja a fenntarthatóság, a klímaváltozás, és a zöld megoldások, miközben a fejlődő országokban élő emberek elsősorban a gazdasági növekedéssel vannak elfoglalva. Egy friss kutatás azonban arra mutat rá, hogy ennek pont az ellenkezője lehet igaz. A felmérés szerint ráadásul a magyarok úgy szennyezik a környezetet, hogy még bűntudatot sem éreznek miatta.




Fotó: Budai Gyula népszerűsítette a magyar dinnyét

Megkezdődött a kampány a magyar görögdinnye népszerűsítése érdekében, amelynek célja a Békés, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Szabolcs megyei dinnye fogyasztásának ösztönzése - mondta Budai Gyula államtitkár péntek délelőtt Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) árkádja alatt, dinnye- és gyümölcsárusok gyűrűjében tartott tájékoztatón.


290 forint fölé kúszott az euró árfolyama

Kissé gyengült a forint pénteken délelőtt: fél tizenegykor 290,08 forinton állt az euró jegyzése a bankközi deviza kereskedelemben, míg reggel röviddel hét óra előtt 289,57 forinton. A jegyzés éjszaka nulla órakor 289,80 forint, csütörtök délután hat órakor pedig 289,98 forint volt.


Magyarország lekerült a szégyenlistáról

Magyarország idei második negyedéves eredménye alapján kikerült az ötéves államkötvények csődbiztosítási (CDS) felárai alapján a tíz legkockázatosabb állam közül. Az adatokat közlő CMA Datavision listája alapján az is elmondható, hogy ezzel Magyarországot globálisan a második legtempósabb javulás jellemezte. Az eurózóna válsága által leginkább sújtott államok eközben mélyrepülést mutatnak be.


Az 1600 gettó országa vagyunk

Az Eurostat adatai szerint a magyar lakosság 4,4 százaléka él olyan lakásban, ahol nincs zuhany vagy fürdőkád, 233 ezer háztartásból pedig egyáltalán hiányzik a vezetékes vízszolgáltatás. EU-s összehasonlításban Magyarország a negyedik legkedvezőtlenebb helyzetű tagállam a lakhatási problémák előfordulását illetően, honfitársaink majd negyede kénytelen elviselni a beázó tetőket vagy penészes padlókat. Emellett hazánkban 1600 gettóban több mint 300 ezren élnek. A Pénzcentrum.hu-n megjelent írás a magyarországi lakhatási szegénységet veszi górcső alá.


Még kivárnak a szállodások a csillaghullás előtt

A vendéglátói szolgáltatások drasztikus javulását reméli a kormány és a szállodaszövetség a hotelek újraminősítésétől. Bár az átcsillagozás kockázatát eddig csak 229 hotel vállalta, ha az új rendszer gyökeret ereszt, akkor Berlinben, Bécsben és Budapesten pontosan ugyanazt lehet majd érteni a besoroláson. De ettől még nagyon messze vagyunk.


Megdrágultak az állati termékek

Májusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és állati termékeké 10,0 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.