Hajszálnyit erősödött a forint az euróval szemben
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben, miközben az euróval szemben a hét eleje óta tartott 287-289 forintos mozgási sávon belül kissé erősödött.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben, miközben az euróval szemben a hét eleje óta tartott 287-289 forintos mozgási sávon belül kissé erősödött.
MTI
Döntött a parlament a jövő évi költségvetés főszámairól, mely a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akciótervet is tartalmazza anélkül, hogy a kapcsolódó törvények tárgyalásába egyáltalán belekezdett volna az Országgyűlés. A bevételek közel 284 milliárddal, a kiadások pedig 260 milliárddal nagyobbak lesznek, mint egy hónappal ezelőtt tervezte a kormány. A rohamtempóban lezárt költségvetés továbbra is több ponton irreális.
hvg.hu
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal - mondta csütörtökön az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice washingtoni sajtóértekezletén.
MTI
Gyenge indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír piacokon.
MTI
A pénzmosás elleni törvény módosítási tervezete szerint a pénzügyi szolgáltatók ellenőrizhetik ügyfelek adatait az adatbázisokban, illetve a pénzügyi információs egységként működő hatóság az üzleti titkokat is megismerheti. A tervezet a kormány honlapján olvasható.
MTI
Az EU tagországok közül a megújuló energiatermelés arányának a növelésében Magyarországnak a legrosszabbak a mutatói, és ez már Brüsszelből is világosan látszik. Ha továbbra is ezt a forgatókönyvet írjuk tovább, akkor azt a keveset sem tudjuk teljesíteni, amit az Unió felé 2020-ig vállaltunk. Az Európai Szélenergia Társaság (European Wind Energy Association, EWEA) vezető koordinátorát, Pierre Tardieu-t kérdeztük, aki egy workshopra érkezett Budapestre.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), magas túljegyzés mellett, a meghirdetettnél 17 milliárd forinttal több 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényt értékesített, az előző aukción kialakultnál kissé alacsonyabb hozammal a kétheti rendszerességgel csütörtökönként rendezett aukción.
MTI
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor kikerült e tízes mezőnyből a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA csütörtökön ismertetett idei második negyedéves összesítése szerint.
MTI
Első körben megszavazta a parlament a jövő évi költségvetéstervezet módosítóit. Matolcsy György szerint a nem hagyományos válságkezelés miatt volt képes a kormány elkészíteni előbb a büdzsét. A bevételeket és a kiadásokat is növelte a Ház, a hiány kis mértékben csökkent
hvg.hu
Matolcsy György nélkül indulnak el az egyeztetések az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, mert a nemzetgazdasági miniszter szabadságra megy – írja az [origo]. Pedig az IMF igazgatóságában kormányzóként ő képviseli hivatalosan Magyarországot.
hvg.hu
Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: áprilisban 22,5 százalékra nőtt a márciusi 22 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,2 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.
MTI
Júniusban 42,3 milliárd forint értékben vásároltak a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírokból - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Ugrásszerű emelkedés tapasztalható hónapról hónapra a hazai lakossági állampapírpiac forgalmán.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 94,72 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtök délelőtt.
MTI
Nem szabad, hogy a tagállamok engedjék az ingatlanbuborékok kialakulását, a bankszektorok volumene pedig ne nőhessen a GDP többszörösére - nyilatkozta Joaquín Almunia, az EU versenyügyi biztosa a Figyelőnek. Az EU-biztos szerint meg kell erősíteni a pénzügyi felügyeleteket is és a nemrég bejelentett új uniós növekedési csomaggal úgy fókuszálnák a támogatásokat, hogy azok jobban előmozdítsák a növekedést.
hvg.hu
Némileg gyengült, de tartja magát a forint árfolyama csütörtökön délelőtt, amikor az eurót 288,994 forinton jegyezték a reggeli 288,77 és a szerda esti 288,70 forint után.
MTI
Érdemes lenne egy újabb nemzetközi átvilágítást kezdeményezni a KSH-ban neves külföldi statisztikusok bevonásával, hogy továbbra is töretlenül bízni lehessen az intézmény függetlenségében - fejtette ki Mellár Tamás a Heti Válaszban megjelent véleménycikkében. A közgazdász szerint erre azért lenne szükség, mivel a hivatal második emberévé Orbán Viktor egyik bizalmasát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát nevezték ki.
hvg.hu
Patthelyzetbe került a főváros a dugódíj parlament általi elvetésével - mondta Tarlós István budapesti főpolgármester a Figyelőnek adott interjújában.
hvg.hu
Szerdán cikksorozat közlésébe kezdett az atlatszo.hu; tegnap a Nyerges-birodalom első milliárdjának történetéhez adott kapaszkodót, a mai részben pedig a Budai Hengermalom és a Közgép történetének furcsaságai is képbe kerültek.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció (DK) értelmetlen színjátéknak tartja, hogy a parlament a szokásos őszi időpont helyett már a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, csütörtökön elfogadja a jövő évi költségvetés sarokszámait.
MTI