Nem mehetnek nyugdíjba a rokkantak

Nem jár öregségi nyugdíj a rokkantsági ellátásban részesülőknek, a rokkantsági nyugdíj helyett bevezetett ellátás ugyanis nem számít bele a szolgálati időbe, és nem fizetnek utána nyugdíjjárulékot - derül ki Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.


Gyengélkedik a forint

Gyenge árfolyamon, 300-301 forintos euró jegyzés környezetében ingadozott a forint csütörtök reggel a nemzetközi devizakereskedelemben.


Nőttek a lakossági megtakarítások, csökkentek a tartozások

Az idén áprilisban a háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó törlesztők voltak a szezonálisan nem igazított adatok szerint, a hónap során összességében csökkent a lakosság hitelállománya - közölte a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön a honlapján.



Emelkedéssel nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,94 pontos emelkedéssel, 16137,58 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,99 százalékkal erősödött.




KSH: továbbra is csökkentek a beruházások

2012. első negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 8,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindex 4,2 százalékos visszaesést jelzett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Matolcsy: nem kell az euró, nem kell az EU-birodalom

Belátható időn belül nem kell belépnünk az eurózónába, Brüsszel további megerősítése a gazdasági felemelkedéshez szükséges önrendelkezésünk elvételét jelenti, ez pedig nem érdekünk - erre jutott az e heti Heti Válaszban megjelent, könyvajánlóval egybegyúrt publicisztikájában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.


VV: trendforduló jöhet, megroppantották a Fideszt?

Egy tartósan 20 százalék alá csúszó Fidesz teljesen megváltoztathatja a politikai dinamikát. Amint a 2014-es győzelmet már nem lehet készpénznek venni, valamennyi szereplő gondolkodásmódja meg fog változni - írja a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.


Nincsenek otthon a fiatalok az alapvető pénzügyekben

Még mindig számos fiatalnak okoznak problémát az alapvető pénzügyek: noha ma már minden 22 évesnek van saját bankszámlája, 52 százalékuk nem tudja megmondani, hogy van-e számlavezetési díj, 66 százalékuk nem használja a bankkártyát vásárlásra, 38 százalékuk pedig tévesen azt hiszi, hogy a kártyás vásárlásnak külön díja van - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.




Már három gyanúsított a BKV-s szerződések ügyében

Már három gyanúsítottja van annak a hűtlen kezelés gyanújával folytatott nyomozásnak, amelyben május 10-én elsőként Kocsis Istvánt, a BKV volt vezérigazgatóját hallgatta ki terheltként a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.


FT: "rohanvást" menekülnek a befektetők

Évtizedes, sőt több évszázados mélységi rekordokra zuhantak a biztonságos menedéknek tekintett szuverén adósok irányadó kötvényhozamai, miután az intézményi befektetők "rohanvást" menekítik tőkéjüket ezeknek az országoknak az adósságába a spanyolországi és az olaszországi adósságválsággal kapcsolatos, újból fellángoló félelmek miatt.


Chipsadó: nem mér egyenlően és a bevételt se hozza

Bár a kormány menet közben kibővítette a népegészségügyi termékadó (neta) hatálya alá tartozó termékek körét, az időarányos bevételek a vártnál gyengébben teljesülnek. A chipsadó vesztesei leginkább a sós snackek, az ételízesítők és az üdítőitalok gyártói. Más érintettek viszont kifejezetten megúszták.


Technikai recesszióba került a magyar gazdaság

Az előző hónaphoz képest 0,15, a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 0,64 százalékkal esett vissza májusban a gyorsulási irányadó (GYIA); a mutató havi alapon fél éve csökken, ezzel technikai recesszióba került a magyar gazdaság - írta a Világgazdaság csütörtökön.



Orbán Viktor: nyáron jön az újabb csomag

Orbán Viktor az M1-en Az Este extra kiadásában a nemzeti konzultációról és egy következő gazdasági intézkedéscsomagról is beszélt. A magyar fiatalok külföldre vándorlása "mélyen érinti", és szerinte "nem az a kérdés", hogy lehet-e egymillió munkahelyet létrehozni.