Szijjártó: termelési, nem pénzügyi központ lehet Magyarország
A magyar kormány reális céljának nevezte Szijjártó Péter, hogy az ország Közép-Európa termelési központjává váljon.
A magyar kormány reális céljának nevezte Szijjártó Péter, hogy az ország Közép-Európa termelési központjává váljon.
Összesen csaknem 7 ezer milliárd forintot költene a Népszabadság információja szerint a kormány a magyar úthálózat fejlesztésére.
Májusban Szerbiát 254 066 turista kereste fel, ami 10,1 százalékos növekedést jelent a tavaly májusi adathoz képest - közölte pénteken a szerb statisztikai hivatal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,63 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 22 830,37 ponton zárt pénteken. Az MTI által megkérdezett elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a délutáni nemzetközi optimizmus mellett az OTP vezetésével és a Mol gyors felépülésével a nap végére fordult pluszba az index.
Pluszban álltak a pénteki zárás előtt két órával az irányadó New York-i tőzsdeindexek; a Wall Street-i parkett egymást követő ötödik napon zárhatja erősödéssel a kereskedést.
Nyolcszázmillió forint összegű uniós forrás segítségével kétmilliárd forintnyi fejlesztés valósul meg két év alatt a Paksi Ipari Parkban. Idén három új beruházás kezdődött, a negyediket, egy inkubátorház megépítését nyár végén kezdik el - mondta Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park (PIP) Kft. ügyvezetője pénteken.
Erősödött a forint árfolyama pénteken 18 óra körül az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a devizapiacon.
Idén a görög gazdaság várhatóan 3,9 százalékkal zsugorodik, valamivel nagyobb mértékben az eddig várt 3,5 százaléknál, de jövőre már nő a hazai össztermék (GDP) - nyilatkozta a Reutersnak az új görög pénzügyminiszter pénteken.
Erősödéssel zárták a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdék.
Májusban hatodik hónapja csökkentek az amerikai építőipari kiadások, amelyek így több mint egy éve legalacsonyabb szintre kerültek - közölte az ország kereskedelmi minisztériuma pénteken.
A fehérorosz Belenergo pénteken, határidő előtt átutalta az orosz Inter RAO EESZ konszernnek az orosz áramszállításokból felhalmozódott adóssága harmadik, utolsó részét - jelentette be Minszkben Ljudmila Zenykovics, a fehérorosz energetikai miniszter asszisztense.
Javította az OTP Bank orosz érdekeltségének pénzügyierő-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, a leánybank javuló piaci és kockázati pozíciójával indokolva a lépést.
Romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban - derül ki a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem közös júniusi felméréséből.
Elállt a jövő hétre tervezett sztrájktól az Easyjet németországi légi személyzete.
Négycsillagos szállodát adtak át Tiszaújvárosban, a 37 szobás hotel kivitelezése 500 millió forintba került.
Az euró jelentősen erősödött a héten annak a hatására, hogy a görög parlament elfogadta a mentőcsomag újabb részlete folyósításának feltételéül szabott megszorító csomagot, sok szakértő szerint azonban rövid életű lehet az euró drágulása.
Minimális növekedéssel kezdték a pénteki kereskedést az irányadó New York-i tőzsdeindexek.
A Portfolio.hu birtokába került az a kormány számára készített tervezet, ami a nyugdíjrendszer reformját vázolja. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a kormány megszünteti a korai nyugdíjazási lehetőségeket, és a jövőben a svéd modellt kívánja követni.
A Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásával összefüggő teljes ügyvédi megbízási díj legfeljebb 235 ezer euró (62,2 millió forint) lehet, a teljes tranzakciós költség pedig nem haladja meg a 75 millió forintot - derül ki a nemzeti fejlesztési miniszter ellenzéki parlamenti képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából.
Oroszország július 1-jével feloldotta a tavaly nyáron a súlyos szárazság miatt elrendelt gabonakiviteli tilalmat. A következő hónapokban mintegy hatmillió tonna gabona indul útnak Oroszországból, elsősorban Észak-Afrikába.