Fed: 4-5 év alatt térhet magához a munkaerőpiac

Az eddigieknél derűlátóbb kilátásokat vázolt az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke, akit az amerikai szenátus banki bizottsága hallgatott meg pénteken.

MTI



A bankok ígérik, nem lesz tömeges hitelfelmondás

Az Erste Bank nem készül tömeges hitelszerződés felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi; a Raiffeisen Banknál nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás - reagáltak a hitelintézetek a Magyar Nemzet pénteki cikkére. Mindkét bank hangsúlyozta: a végrehajtás csak a legvégső megoldás lehet.

MTI


Keleten jobban nőtt a GDP, mint Nyugaton

Az Európai Unió kelet-európai tagországai jobban teljesítettek a tavalyi év harmadik negyedévében az uniós átlagnál, legfőképpen a német export húzóerejének köszönhetően - derül ki az Eurostat pénteken ismertetett adataiból.

MTI

Orbán: meg kell védeni az eurót!

Első számú európai érdeknek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök az euró megvédését és megerősítését pénteki, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján Budapesten. A magyar kormányfő szerint ki kell végre mondani, a következő 15-20 évben nem élhetünk úgy, ahogy eddig, rugalmasabb munkaerőpiac, nagyobb termelékenység, hatékonyság nélkül nem leszünk versenyképesek az új versenytársakkal, a feltörekvő régiókkal.

MTI


Tarlós: válsággal számol a fővárosi költségvetés

A következő évi költségvetés nem tekinthető a városvezetés "saját" költségvetésének, részben a válság leküzdésének közvetlen, rövid távú feladatai miatt, amelyek még csak nyomokban teszik lehetővé a stratégiai törekvések megjelenítését, részben pedig "a szilárd alapokra építkezés lehetetlensége miatt".

MTI

Orbán átverése

Kezdem azt hinni, hogy a miniszterelnököt félrevezetik. Különben aligha fogadkozna Orbán Viktor, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat és a pénztári vagyont nem fordítják folyó költségvetési kiadásokra. Pedig dehogynem.



A Vértesi Erőműnél marad a csődvédelem

A Vértesi Erőmű ZRt. likviditási problémáinak megoldására csődvédelmet kért. Ezen időszak alatt biztosítható a bérek fizetése és a hitelezőkkel való egyezség kidolgozása.

MTI





Csökkent a német külkertöbblet

Novemberben csökkent a német külkereskedelmi többlet, miután az export kevésbé bővült az importnál - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.

MTI