Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Japánban fatüzelésű erőművek építését tervezi a kormány, a létesítmények révén felgyorsulhat a márciusi természeti csapás után maradt romok eltakarítása és enyhülhetnek az áramellátási gondok - írta csütörtökön a Nikkei című gazdasági lap.
Japánban vidéken gyakran fából építik a házakat, az ország északkeleti területén pusztító földrengés és szökőár miatt keletkezett 20-30 millió tonna romból, törmelékből így nagyjából 5 millió tonna a fahulladék.
A kormány az érintett területen, elsősorban Ivate és Mijagi prefektúrában építtetne fatüzelésű erőműveket. A hulladékfa-utánpótlás elapadása után a környező erdőségekből származó fűtőanyaggal táplálnák az egyenként 3 ezer lakás áramellátását biztosító erőműveket.
A fejlesztésre azért is nagy szükség van, mert az áramigényt túlnyomórészt atomerőművek fedezik az országban, nyáron pedig a fukusimai nukleáris válság utóhatásaként komoly fennakadásokra lehet számítani – írta a Nikkei.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.