A Red Bull főnöke előtt térdepel a sportvilág

Ha valaki közel egymilliárd dollárt költ évente sportesemények, sportolók és csapatok szponzorálására, hogy ezen keresztül népszerűsítse termékét, az hatalmas befolyásra tehet szert a sportüzletben. Dietrich Mateschitz pedig pontosan ezt tette.

Meixner Zoltán (hvg.hu)

Máris talpra állt a luxusipar

A vártnál gyorsabban tudott talpra állni a luxusipar, s a 2009-es válságos év után tavaly már 15 százalékkal, azaz egymilliárd euróval nőtt a forgalom, beleértve a szolgáltatásokat - például a luxusutakat - is.

MTI

Módosulhat a közbeszerzési törvény

A kormány fontosnak tartja a fogyatékossággal élők támogatását, illetve a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek termékeinek a piacra jutását; ennek érdekében a közbeszerzési törvény módosítását is tervezi - közölte Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára, miután átadta a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. (SZEFO Zrt.) zömében megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató új telephelyét Orosházán hétfőn.

MTI

Elemzi a multik válságadókra vonatkozó panaszát az EU

Az Európai Bizottság tanulmányozza a külföldi nagyvállalatoknak a magyarországi válságadókkal kapcsolatos panaszlevelét, illetve azt a levelet is, amellyel a kormány még decemberben válaszolt a bizottsági érdeklődésre - közölte hétfőn a brüsszeli végrehajtó testület egyik szóvivője.

MTI

MSZP: az alacsonyabb keresetűeknek most jön a feketeleves

Az MSZP szerint az alacsonyabb keresetűek számára most jön a feketeleves, az új személyijövedelemadó-szabályok miatt ugyanis a 290 ezer forint alatt keresők borítékjában kevesebb marad, míg a minisztereknek és az államtitkároknak legalább 150-200 ezer forinttal több kerül a zsebébe, Orbán Viktor kormányfőnek pedig 500 ezer forinttal nő a havi nettó jövedelme.

MTI


Ötvenmilliárd dollárt ér a Facebook

Egy újabb, mintegy 500 millió dolláros (105 milliárd forintos) befektetés nyomán immár 50 milliárd dollárra (10 473 milliárd forintra) becsülhető a Facebook közösségi portál értéke - írta a The New York Times.

MTI

Szárnyal a Porsche a frankfurti tőzsdén

A német autógyártó Porsche részvényei 11 százalékkal erősödtek a frankfurti tőzsdén nyitás után, miután egy amerikai bíróság elutasította több amerikai fedezeti alap - a társaság ellen benyújtott - piacbefolyásolásra vonatkozó keresetét.

MTI


Húsz év alatt eltűnt 300 ezer adózó

Húsz évvel ezelőtt valamivel több mint 4,7 millióan tartoztak a személyi jövedelemadó hatálya alá Magyarországon, míg 2008-ban már csak 4 420 733-an. A csaknem háromszázezres - egészen pontosan 298 531 fős - különbséget csak részben magyarázza a népességfogyás - írta hétfőn az Index az Erőforrástérkép elnevezésű adatbázis adataira hivatkozva.

Index
  • Index
  • MTI

Átléptük a 80 százalékos államadósságot

A magyar államháztartás uniós számítás alapján mért adóssága a 2010 harmadik negyedévének végén a bruttó hazai termék 82,2 százalékát tette ki - olvasható egyebek mellett a Magyar Nemzeti Bank hétfőn nyilvánosságra hozott tájékoztatójából.

FH
  • FH
  • Hírszerző



Negyedével kevesebb új autót helyeztek forgalomba tavaly

Tavaly összesen 43476, decemberben 3902 új autót helyezetek forgalomba Magyarországon, a 2010-es adat 27,8, a havi 9,8 százalékos csökkenést mutat az egy évvel korábbiakhoz képest - tájékoztatta az autópiaci adatokat rendszeresen közlő Datahouse Kft. hétfőn.

MTI




Most nem érdemes ezüstöt venni

Harminc éves csúcsot döntött az ezüst azonnali (spot) ára a nemzetközi kereskedésben, az azonnali piacon egy unciát 31,02 dollárért adtak hétfő reggel.

MTI

Megnyílt a paksi atomerőmű szállodája

Teljes körű átépítés és bővítés után négycsillagos szálloda nyílt december elején Paks legimpozánsabb műemléképületében. A mai Erzsébet Nagy Szálloda először kaszinóként és fogadóként működött, később a Paksi Képtárnak adott otthont.

MTI