Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mínuszban zárta a hét utolsó kereskedési napját a BÉT vezető indexe, amit ezúttal a Mol és az OTP rántott le.
A BUX délelőtt és kora délután ugyan még küzdött a csütörtöki záróértékkel, s egy óra előtt háromszor is megfordult a zöld tartományban, fél kettő magasságában azonban meredeken esni kezdett a benchmark, amely így végül 0,9 százalékos mínuszban 23 003 ponton zárt.
A vezető papírok közül csak a Richter tudott erősödni: a gyógyszeripari papírral 34 880 forinton született az utolsó kötés, 0,8 százalékkal magasabban, mint tegnap. A másik három blue chip ugyanakkor lefelé vette az irányt. Különösen rosszul teljesített az OTP és a Mol: a bankpapír 1,5 százalékkal 5840 forintig esett, míg az olajipari cég részvényei 23 180 forinton forogtak a kereskedés végén, 1,8 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtökön. A Magyar Telekom is veszített értékéből: az 572 forintos záróár fél százalékkal alacsonyabb a tegnapinál.
A forgalom ma is viszonylag alacsony volt: mindössze 12,3 milliárd forint értékben adtak-vettek részvényeket a BÉT-en. Az OTP majd 8 milliárd értékben forgott, de ezúttal milliárd fölé ment a Mol és a Magyar Telekom is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.