Kína gazdaság 10,3 százalékkal bővült 2010-ben
A nagymértékű gazdasági növekedés mellékhatása nemcsak az infláció, de a "vagyonbuborék" növekedése és a gazdaság kiegyensúlyozatlansága is Kínában.
A nagymértékű gazdasági növekedés mellékhatása nemcsak az infláció, de a "vagyonbuborék" növekedése és a gazdaság kiegyensúlyozatlansága is Kínában.
MTI
A csaknem ezer elemből álló úgynevezett reprezentánslistára összesen 25 új cikk került, 19 terméket, illetve szolgáltatást pedig lehúztak a hivatal szakértői.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
A végleges Nemzeti Intézkedési Tervet a társadalmi konzultációt követően, 2011 áprilisában nyújtja be a kormány az EB-nek.
MTI
Miután Matolcsy György, a magyar gazdaságpolitika konfliktuskereső irányítója összetűzött az uniós intézményekkel és a Valutaalappal, nem jósolható meg, hogy igazolódik-e víziója, felgyorsul-e a gazdaság. (A HVG január 8-i számában megjelent cikk reprodukciója)
Románia azzal számol, hogy 2,9 milliárd lej (917 millió dollár) bevételre tesz szert az idén számos cég állami részesedésének részbeni tőzsdére vitelével.
MTI
Gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók a szerdai kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, elsősorban amiatt, hogy a Goldman Sachs és a Wells Fargo gyengébb teljesítménye a bankrészvények eladására késztette a befektetőket.
MTI
A forint estére gyengült a svájci frankkal és az euróval szemben délutánhoz viszonyítva a devizapiacon. Reggelhez képest este a forint némileg drágább volt az euróval, de gyengébb a svájci frankkal szemben.
MTI
Ha a kormány olyan intézkedéseket tesz, amely a vállalkozásokat segíti, és amelyeket a gazdaság szereplői régóta kérnek, a kamara nem tehet mást, mellé áll és támogatja - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerdán Hódmezővásárhelyen.
MTI
A Gazprom 2 százalékkal növeli gázvásárlását Közép-Ázsiából az idén.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán csökkenéssel zártak, elsősorban a keddi fellendülést követő profitkivét miatt. A befektetőket az késztette részvényeik eladására a keddi 28 havi csúcs után, hogy a Goldman Sachs negyedik negyedévi profitja kisebb lett az egy évvel korábbinál, és Amerikában a vártnál jobban csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma.
MTI
A vártnál jobb amerikai és euróövezeti - főleg németországi - gazdasági teljesítmény hatására jelentősen javították az idei világgazdasági növekedésre adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, akik szerint ugyanakkor az euróövezeti adósságválság továbbra is komoly kockázatokat hordoz, sőt az euróövezet fennmaradása sem vehető bizonyosra.
MTI
Nem túl kedvező nemzetközi hangulatban enyhén emelkedett a BUX: a Mol és az OTP emelkedett, a Richter és a Magyar Telekom befektetői veszteséggel zárták a napot.
unknown
A megállapodások részét képezi 200 Boeing repülőgép megvásárlása is, összesen 19 milliárd dollár értékben. - közölte szerdán az amerikai kormányzat egy neve elhallgatását kérő vezető beosztású hivatalnoka.
MTI
Az euró árfolyama, amely szerda reggel 272 forint alatt is járt, délután fél 6-kor kevéssel 273 forint alatt mozgott.
unknown
Alig egytized százaléknyi INA-részvényt kínáltak fel a Molnak Zágrábban, az egy hónapos nyilvános ajánlattételi időszak alatt - közölte szerdán a horvát pénzügyi felügyelet (HANFA).
MTI
Általánossá vált az a várakozás a londoni elemzői közösségben, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa jövő hétfőn esedékes idei első kamatdöntő ülésén ismét végrehajthat egy negyed százalékpontos kamatemelést.
MTI
Görögország várhatóan még szerdán megkapja az Európai Uniótól a készenléti hitelkeret harmadik, 6,5 milliárd eurós részletét - közölte szerdán a pénzügyminisztérium illetékes szóvivője.
MTI
Szlovákiában 12,46 százalékra nőtt a decemberi munkanélküliség a novemberi 12,22 százalékról az ország munkaügyi hivatalának szerdai közlése szerint.
MTI
Nemzetközi Díjkiosztó Bizottság néven rejtélyes szervezet csábítja befektetésre a hiszékenyeket. Hogy mire számíthatnak a „befektetők” néhány tízezer forint befizetése után, az is kiderül a friss HVG cikkéből.
HVG
A magyar államháztartás februárban bejelenteni tervezett szerkezeti átalakítása révén 600 és 660 milliárd forint közötti megtakarítás érhető el 2011 és 2013 között - idézte szerdán a Dow Jones amerikai gazdasági hírügynökség Nátrán Rolandot, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárát.
MTI