FAO: csúcson az élelmiszerek ára

Robbanásszerűen nőtt az élelmiszerek ára 2002 és 2010 vége között. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán közzétett globális élelmiszerár-indexe 139 százalékkal 215,4 pontra emelkedett ebben az időszakban.



Hűti a kamatemelési várakozásokat az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) vezető képviselői szerint nincs szükség kamatemelésre a közeljövőben, az infláció pedig középtávon 2 százalék alatt, az EKB célsávjában marad - számolt be szerdán a Bloomberg hírügynökség, amely szerint az euróövezeti jegybank képviselői a kamatemelési várakozásokat kívánják hűteni.


Több mint 450 millió kínai használja az internetet

Kína online népessége elérte a 457 milliót 2010-ben, ami közel húsz százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a kínai internet-hálózat információs központja által szerdán közzétett jelentéséből.



Emelték a kamatot a lengyelek

A lengyel jegybank 25 bázisponttal 3,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak.




A cégeknek is jól jöhet az EU-elnökség

Egyre több cég ismeri fel az európai uniós soros elnökségben rejlő lehetőségeket, és törekszik arra, hogy az elnökségi programhoz igazodva saját céljait is megfogalmazva stratégiai partnerként működjön együtt a politikával - hangzott el a Grayling kommunikációs tanácsadó ügynökség rendezvényén.




Csökkentik a dolgozók cafeteriakeretét

A legtöbb cégnél a napokban kell nyilatkozniuk a dolgozóknak arról, hogy milyen cafeteriaelemeket választanak 2011-ben. A közszférában sokan a keret visszavágásával szembesülnek, az étkezési utalványok térnyerésének pedig az önkéntes pénztárak lehetnek a vesztesei.



Az árvízi védelemben dolgozhatnaka közmunka programba jelentkezők

A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli dolgozhat majd az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Újfehértón.




Jógazda-csőd: összeszámolták, több százmilliós a bukás

A becsődölt Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár több százmilliós veszteséget hagy maga után. A betétesek egy része pedig az OBA kártérítésére sem számíthat. A legnagyobb betételhelyező magánszemély 90 millió forintnak, a legnagyobb betételhelyező vállalkozás pedig 59 millió forintnak inthet búcsút – írja a Napi Gazdaság mai száma.




Javuló keresletre, növekvő exportra számítanak a cégek

Tavaly év végére kismértékben javult a gazdasági szektor közérzete, miközben a lakosságé nem változott, igaz, a jövőt tekintve a vállalatok és az emberek is egyre inkább optimisták - közölte szerdán a TÁRKI Zrt. és a KOPINT-TÁRKI Zrt. a legutóbbi negyedéves közös felmérése alapján.