VG: a forintgyengülés miatt 450 milliárdot vesztettek a háztartások

Ismét nem használt a forintárfolyam alakulása a háztartásoknak, hiteleik állománya novemberben csak az átértékelődés miatt 450 milliárd forinttal nőtt, és 8566,3 milliárdot tett ki - írja a Világgazdaság (VG). Emiatt a lap szerint éves alapon több mint kilenc százalékkal duzzadt a szektornál lévő hitelállomány.


Drágább lesz a kenyér, a tojás és a hús is

Idén sem ússzuk meg áremelkedések nélkül: drágább lesz a kenyér, a hús, májustól pedig többet fizetünk a tojásért is. A benzin éves szinten 5–6 százalékkal is többe kerülhet - írja a Bors.


Senkinek sem kellenek a balatoni szállodák

Számos balatoni szállodát próbálnak most értékesíteni, jellemzően áron álul - árulta el a Világgazdaságnak a több helyi szállót is üzemeltető Service 4 You Kft. ügyvezető igazgatója.


Gyengült a forint

Gyengült a forint hétfő reggel a svájci frankhoz képest, az év első kereskedési napjának elején a svájci frankot 224 forint közelében jegyezték, egy euró pedig több mint 278 forintba került.


Jön a cafeteriakártya

Januártól használható, februártól pedig már országosan 12 ezer elektronikus terminál fogadja el a Multi-Pay kártyákat. A többfunkciós kártyát a cafeteriaszolgáltatások felhasználásának egyszerűsítésére dolgozták ki magyar szakemberek.


Több milliárdos hitelfelvételre készül a Diákhitel Központ

A legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a Diákhitel Központ Zrt. nyílt közbeszerzési eljárással kíván felvenni egy 4,7 milliárd forintos és egy 2,8 milliárd forintos készenléti hitelt, állami készfizető kezességvállalással.



Magyarország elleni szankciókat követelnek a multik

Szankciókat követel a magyar kormány ellen tizenhárom jelentős európai nagyvállalat elsőszámú vezetője a különadók, és a külföldi vállalatokra vonatkozó egyéb intézkedések miatt - írta a hétvégén a Die Welt című német lap online kiadása egy december 15-én íródott közös levélre hivatkozva.


Változások a személyi jövedelemadózásban

Az idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása.



A brit kormány megváltoztatta a nagysebességű vasútvonal tervét

Megváltoztatta a brit kormány a London és Birmingham közé megálmodott nagysebességű vasútvonal nyomvonalának tervét, azt reméli, hogy a jelentős módosításokkal sikerül elejét venni az építkezésekben érintett lakosok és a környezetvédő csoportok aggodalmainak.





Bővül az euróövezet, új tag szombattól

Szombattól az euróövezet tizenhetedik tagjává válik Észtország, ezzel az Európai Unió közös pénzét használó térség lakóinak száma 330 millió fölé emelkedik - emlékeztetett pénteken Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Bizottság.



Lakáscélú megtakarítások: nem kell visszafizetni a pénzt az államnak

A kormány a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló rendeletének módosításával megerősítette azokat a lakás-takarékpénztári törvényi előírásokat, amelyek kimondják, mikor nem kell visszafizetni az állami támogatást. Ezzel azonban érdemi változásra nem került sor a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent módosítás szerint.


2010-ben enyhén emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2010-ben 8,6 százalékkal volt nagyobb, mint 2009-ben, a BUX index értéke pedig egy év alatt 0,47 százalékkal emelkedett.


Öt fontos adóváltozás: amire figyelni kell az év elején

Január elsejétől kevesebb adójóváírás jár, új gyerekkedvezményt vezetnek be, kevesebbet kell adózni a hidegétkezési utalvány és a bónusz után is. Ez utóbbi csak január 15-től érvényes. Január 31-ig minden magánnyugdíjpénztár-tagnak nyilatkoznia kell, ha nem szeretne visszalépni az állami rendszerbe. Összefoglaltuk, mire figyeljen 2011 első hónapjában.


Skype-leállás: fájdalomdíjként ingyen utalványokat ígért a társaság

A Skype kétnapos leállása december 22-én kezdődött, amikor néhány, az azonnali üzeneteket kezelő szerver túlterhelődött. A kiszolgálók túlterheltsége és a Skype for Windows szoftver hibája okozta az internettelefon-szolgáltatást futtató hálózat nagy részének kétnapos leállását. A Skype azon morfondírozik, hogyan tudná elkerülni a jövőben a hasonló eseteket.