Varga Mihály: a bankadó jó az OTP-nek is
A bankadó azért jó az OTP-nek is a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint, mert segít az országot egyensúlyi pályán tartani.
A bankadó azért jó az OTP-nek is a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint, mert segít az országot egyensúlyi pályán tartani.
MTI
Mintegy 800 millió forintot fordít a győri gyárbővítés keretében természetvédelmi kompenzációra az Audi – hangzott el a csütörtöki győri közmeghallgatáson. A bővítés lehetővé tétele érdekében a természetvédelmi terület mentesítését még a Bajnai-kormány kezdeményezte Brüsszelben.
MTI
A konszenzust meghaladó októberi magyarországi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után az MNB kamatcsökkentési ciklusának folytatódásában eddig még bízó londoni felzárkózó piaci elemzők is úgy vélekedtek, hogy a további monetáris enyhítés most már kevésbé valószínű, a korábban is inkább kamatemelést valószínűsítő citybeli felzárkózó piaci szakértők szerint pedig nem lehet kizárni, hogy a kamatemelés az általuk eddig vártnál hamarabb bekövetkezik.
MTI
A MobilFizetés november 11-től országszerte 400 Spar, Kaiser's és Interspar üzlet kasszájánál használható, így a Telenor és a T-Mobile ügyfelei már a bevásárláskor is használhatják mobiljukat a készpénzes vagy kártyás fizetés helyett.
MTI
Elemzők az októberi 4,2 százalékos inflációhoz közeli, 4,1-4,3 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak decemberre. A szakértők azt is valószínűsítik, hogy a jegybank továbbra sem változtat az 5,25 százalékos alapkamaton.
MTI
Megállapodást írt alá kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a szakképzési feladatokról csütörtökön Budapesten.
MTI
Az idén legalább 800 ezer hektoliterrel kevesebb must kerülhet a borospincékbe Magyarországon, mint tavaly – közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára csütörtökön az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szőlészeti és borászati albizottságával.
MTI
Béremeléssel szállna szembe a - már az országon belül is jelentkező - agyelszívással a győri Rába - írja az Autopro.hu járműipari szakportál.
MTI
Profitnövekedésről számolt be Németország második legnagyobb közüzemi társasága, az RWE. A befektetők mégsem elégedettek.
unknown
A Mikulás-napi és karácsonyi édességek bolti eladása meghaladta a 2 milliárd forintot a tavalyi ünnepi időszakban. A szezonális termékek forgalma 11 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat kiskereskedelmi indexe.
hvg.hu
A jövő héten négynapos ülést tart a Ház; hétfőtől csütörtökig lezajlik a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslat általános vitája. Kedden döntenek a Lázár János által előterjesztett három, a 98 százalékos különadót érintő törvénymódosításról.
MTI
Minden a forint ellen szólt csütörtök délelőtt: a dollár erősödött, az európai adósságválság ismét előtérbe került, és még a válságadókkal kapcsolatos bizonytalanságok is felerősödtek.
unknown
Orbán Viktor szerint jelenleg a kormány legfontosabb feladata a magyar gazdaság talpraállítása, ez pedig csak új munkahelyek létrehozásával és a meglévők megvédésével érhető el.
MTI
A szerdai zuhanás után csütörtök délelőtt magas forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe.
unknown
Hatszázmillió dolláros (119 milliárd forintos) globális kutatási együttműködés indul a rizshozamok javítására, ezáltal a környezeti terhelés és a szegénység enyhítésére.
MTI
Szeptemberében 19 ezerrel nőtt a széles sávú internet előfizetések száma, így a hónap végére 1,846 millióra emelkedett – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
MTI
A harmadik negyedévet is nyereséggel zárta a magyar piacon a TV2 tulajdonosaként jelen lévő ProSiebenSat.1.
unknown
Meglepte a piacokat a Siemens a csütörtök reggel publikált jelentésével, a társaság ugyanis a vártnál magasabb, részvényenként 2,7 eurós osztalék kifizetését ígérte.
unknown
Jövő februárban-márciusban bezárja vásárosnaményi forgácslapgyárát a svájci érdekeltségű Interspan Kft. – írta csütörtöki számában a Kelet-Magyarország.
MTI
A játékadóból származó bevétel visszaesésével számol a kormány: az idei 63 milliárdról 2011-re 48,5 milliárd forintra csökken az összeg - írta a Népszabadság.
MTI