Estére gyengült a forint
A forint gyengült szerda estére az euróval szemben a délutáni és a reggeli szinthez képest egyaránt.
A forint gyengült szerda estére az euróval szemben a délutáni és a reggeli szinthez képest egyaránt.
MTI
Budai Gyula elszámoltatási biztos minden követ megmozgat, hogy a vádlottak padjára ültesse Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt. Eközben a fideszes politikus ügyvédi irodájával kapcsolatos büntetőügyet elévülésre hivatkozva irattározta az ügyészség.
Rádi Antónia
A devizaadósok is bővíthetik a magyarországi szegények körét, ha feloldják a kiköltöztetési moratóriumot - mondta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatóhelyettese egy budapesti műhelybeszélgetésen.
MTI
Negatív tendenciák voltak jelen tavaly a magyar mezőgazdaságban - összegezte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az ágazat múlt évi teljesítményét az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szerdai ülésén.
MTI
Egyetértését adta a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel a Cerbona Élelmiszeripari Zrt. szerdai közgyűlése ahhoz, hogy a társaság ügyvezetése csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesszen elő a bíróságnál - mondta el Gosztonyi Gábor, a társaság vezérigazgatója.
MTI
Bő fél éve nem látott zuhanást hozott a szerda a Budapesti Értéktőzsdén. A hazai részvényeket feltehetőleg a belföldi intézményi befektetők öntötték.
unknown
Az eurózóna adóssággondjaival kapcsolatban felerősödött aggodalmakra az euró háromheti mélypontra, 1,70 dollár alá került szerdán délután.
MTI
A BUX 1098,10 pontos, 4,71 százalékos csökkenéssel, 22.225,42 ponton zárt szerdán.
MTI
Az elmúlt másfél évben az olcsó import helyett helyi termékeket vásárolt a legtöbb kereskedő, így csökkentve piaci kockázatát a válságban. Bár a magyar lokálpatriotizmus még messze elmarad pédául az osztráktól, de hazánk jó úton halad affelé, hogy trendi legyen magyar árut vásárolni.
hvg.hu
A forint követte szerdán az euró/dollár árfolyam alakulását, kezdetben erősödött, majd korrigált.
MTI
Túlzottan optimistának tartja a költségvetés néhány elemét a Magyar Nemzeti Bank, közöttük a középtávú növekedési és a foglalkoztatás bővülési előrejelzést említette Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén. Kifogásolta, hogy a következő években a jegybanki cél feletti inflációval számol a kormány.
MTI
Az inflációt jelentősen meghaladó mértékű hozamokat értek el a magánnyugdíjpénztárak 2010 első kilenc hónapjában: a növekedési portfóliók átlagos hozama 9,5, a kiegyensúlyozottaké 9,25, a klasszikusoké pedig 6,01 százalék volt a Stabilitás Pénztárszövetség gyorsjelentése szerint.
MTI
A Gfk Hungária felmérése szerint augusztus végéig a magyarországi napi fogyasztási cikkek forgalma 0,2 százalékkal volt kisebb, mint 2009 azonos időszakában, különösen a ruházatra, utazásra és kultúrára fordított összeg mérséklődött. A vásárlók körében nőtt az ár-érték arány iránti figyelem és az akciós újságok jelentősége.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Négy hónapos mélypontra esett az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az USA-ban, mint a november 6-án zárult héten.
unknown
Valamelyest gyorsuló magyar inflációt jósoltak októberre a csütörtöki adatismertetés előtt adott előrejelzéseikben vezető londoni befektetési és gazdaságelemző házak felzárkózó piaci szakértői.
MTI
A vártnál jelentősebben csökkent a szeptemberi amerikai külkereskedelmi hiány az előző hónaphoz képest elsősorban az import mérséklődésére - közölte szerdán az ország kereskedelmi minisztériuma.
MTI
Nagyobb mértékben nőtt a kínai import októberben, mint az export az egy évvel korábbi számokhoz képest, szeptemberhez viszonyítva pedig emelkedett a kereskedelmi többlet összege - tájékoztatott a kínai fővámhivatal szerdán.
MTI
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett a Henkel harmadik negyedéves adózott eredménye.
unknown
Az Év bortermelője díjat idén december 3-án huszadik alkalommal adja át a Magyar Bor Akadémia az arra érdemes borásznak. A jelölések megtörténtek, s ismerté vált az öt legtöbb szavazatot kapott bortermelő személye.
hvg.hu
Rendkívüli, 10 százalékos fizetésemelést és ezer dollár extra karácsonyi pénzt kap a Google Inc. valamennyi munkatársa.
MTI