A vártnál jóval kevesebb új bankári állás a Cityben

A vártnál sokkal kevesebb új bankári állás létesül az idén és jövőre a Cityben - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet legújabb előrejelzésében, amely szerint a pénzügyi válság miatt komoly erózió kockázata fenyegeti a City jelenlegi globális pénzügyi központi státusát.



Kissé gyengült a forint

A forint 270 alatti eurójegyzésekről szerdán visszagyengült előző napi árfolyam környékére: az eurót 271,27 forinton jegyezték délután háromnegyed ötkor a bankközi piacon a kedd délutáni 271,33 forint és a szerdára virradóra tartott 269,65 forintos jegyzés után.



Az ÁSZ bejelentette igényét a Szent Koronára

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javaslata szerint Magyarország új alkotmányában utalni szükséges a Szent Koronára, a kereszténység hatására a nemzet erkölcsi tartásának kialakulásában, valamint a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjére. Az ÁSZ elnöke és munkatársai az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz juttatták el észrevételeiket, amelyek között szerepel az is: a hatályos alkotmányból hiányzik a közpénzügyek rendszerszerű szabályozása.



Nincs nyugalom a magyar bankpiacon

A bankadó első részletét az előírtaknak megfelelően befizették a pénzintézetek az államkasszába, de a háborgás – a kivetett extrateher mértéke miatt – azóta is tart. A bankadót a legutóbb az MNB alelnöke nevezte büntetésnek. A The Banker című brit szaklap szerint pedig a bankadóval Magyarország azt kockáztatja, hogy a saját lábába lő. Ehhez képest már csak apróság, hogy friss szóbeszéd szerint a BayernLB az MKB eladását fontolgatja.



Az American Airlines járatot indít Budapestről

Napi járatot közlekedtet áprilistól a világ negyedik legnagyobb légitársasága, az American Airlines Budapest és New York (JFK) között – közölte a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA).


GfK: nem jött meg a magyarok vásárlási kedve

Továbbra is stabilan alacsony a lakosság vásárlási hajlandósága. Ezt mutatja az is, hogy a komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) emelkedése lelassult: a második negyedévhez képest mindössze 2,8 ponttal 175,7 pontra emelkedett, míg az első negyedévhez képest a második három hónapban még hét ponttal nőtt − derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Corvinus Egyetem közös felmérésének legfrissebb eredményeiből.


Figyelő: Járai készíti elő a terepet az államnak az MKB-ban?

Tipikus akvizíció előtti magatartás szemtanúi lehetünk az MKB Bank esetében – írja a Figyelő meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A hetilap úgy tudja, Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító felügyelőbizottsági elnökének befektetői köre venné meg a jelenlegi kisebbségi tulajdonos, az osztrák BAWAG részvénycsomagját, ezzel készítve elő a terepet a korábbi pletykákban már szereplő állami megvásárláshoz.




Az eredeti helyett elég a számlamásolat is – megszűnt rendelet

Egy hete hatályon kívül helyezték azt a PM-rendeletet, mely előírta, hogy a számla eredeti és másolati példánya egymástól megkülönböztethető és eredeti példányként csak egy példányban legyen nyomtatható. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell különbséget tenni a számla eredeti példánya és a másolat között, vagyis elég a másolatot megőrizni.


Jegybanki aranytartalékok: fordult a kocka

Megfordult a trend a jegybanki aranyeladások terén, és a harmadik negyedévben több nemzeti bank is növelte aranykészletét az Arany Világtanács (WGC) szeptember végi jelentése szerint. Ugyanakkor a magánbefektetők kezében először van több befektetési arany, mint a világ nemzeti bankjainak együttes aranytartaléka – közölte az www.aranypiac.hu.


Leminősítette Írországot a Fitch Ratings

Visszaminősítette Írország hosszú futamú adósságkockázati besorolását szerdán a Fitch Ratings, az ír bankrendszer újratőkésítésének váratlanul magas költségeire hivatkozva.


Cseppet sem bolond, aki most aranyat akar

Bár a világgazdaságban a bizonytalanság csökken, a menekülő befektetésnek számító arany ára tovább emelkedik az amerikai és a japán jegybank gazdaságélénkítő akciói miatt.


Több milliárdos adócsalás – 18 gyanúsított, magánokirat-hamisítás

Több milliárdos számlagyár ügyében indított nyomozást a közelmúltban a Vám- és Pénzügyőrség, az ügynek jelenleg 18 gyanúsítottja van - jelenti a HavariaPress. A gyanú szerint a fémkereskedelemben dolgozó vállalkozások 2005 óta több mint hárommilliárdos adóhiányt okoztak az állami költségvetésnek.


Király Júlia: a bankadó mértéke "büntetés"

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a világon máshol is van bankadó típusú elvonás, de annak magyarországi mértéke "büntetésnek" mondható. Király Júlia ezt szerdán a Figyelő hetilap TOP 200 konferenciáján mondta.