Kinőtte a régiót a Richter: a magyar gyógyszergyártó Nyugat-Európában terjeszkedne
A nőgyógyászati terápiás terület erősítése mellett nyugat-európai terjeszkedésre használná fel a csütörtök reggel bejelentett PregLem akvizíciót a Richter.
A nőgyógyászati terápiás terület erősítése mellett nyugat-európai terjeszkedésre használná fel a csütörtök reggel bejelentett PregLem akvizíciót a Richter.
MTI
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. egy héten belül kéri részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába, a társaság kibocsátási tájékoztatóját már jóváhagyta a felügyelet.
MTI
Bár ősz elején hagyományosan romlani szokott a közhangulat, ezúttal nem történt változás a hvg.hu NetHangulat indexben; szeptember végén ugyanúgy 34 ponton állt, mint egy hónappal korábban – derül ki az NRC Piackutató adataiból. Az internetezők közel kétharmada pesszimista, minden negyedik internetező ugyanakkor úgy véli, jó irányba mennek a dolgok.
hvg.hu
Bűnösnek vallotta magát New York állam korrupcióval vádolt egykori számvevője, a magyar származású Alan G. Hevesi, aki csütörtökön feladta magát és a manhattani legfelsőbb bíróság előtt beismerte, hogy kampányának támogatásáért, utazásokért és egyéb juttatásokért cserébe a felügyelete alatt álló állami nyugdíjalapból több száz millió dolláros befektetést hagyott jóvá egy magánbefektető cég javára.
hvg.hu
A Volvo kínai tulajdonosa, a Geely érdeklődik az Opel bezárásra ítélt antwerpeni gyára iránt – közölte a belga hírügynökség.
MTI
A Nemzetgazdasági Minisztérium elindította az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) honlapját, a weboldalon minden, az ÚSZT-vel kapcsolatos információt megtalálnak az érdeklődők - közölte a tárca.
MTI
A Zóna-Service Zrt. a jövő héten, október 12-én hozza nyilvánosságra tervezett lépését annak kapcsán, hogy a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. felbontotta szolgáltatási szerződésüket, és új tendert írt ki a taxiszolgáltatásra - közölte a Zóna Taxi néven ismert taxiközösség csütörtökön.
MTI
A pénzügyi szektor profitjára kivetendő adóból évi 25 milliárd eurónyi többletbevételt remél a javaslatát csütörtökön közzétevő Európai Bizottság. Emellett az EU továbbra is kiáll a tranzakciós adó globális bevezetése mellett a G20-ak keretein belül.
Folk György / Brüsszel
Az olasz AnsaldoBreda Spa. nyerte a debreceni 2-es villamosvonal járműbeszerzésre immár ötödik alkalommal kiírt közbeszerzési pályázatot − jelentette be Pajna Zoltán, a város alpolgármestere.
MTI
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 10 pontba foglalta össze azokat az eseteket, melyek az elmúlt évek kampányaiban az autósok szabad biztosítóváltását, illetve a tarifák átláthatóságát nehezítették és jogszerű, kiszámíthatóbb tarifákat követel a biztosítóktól.
MTI
A tevékenységre jellemző kereset (tjk) cselesen összegyúrt, magasan adóztatott adóalap, amit az osztalékfizetésnél és járulékszámításnál kellene alkalmazni. A jogszabálykövető evások gyakran bedőlnek annak a propagandának is, ami feleslegesen adóztatná meg őket.
hvg.hu
Közel 9 milliárd forintnak megfelelő 33 millió euró veszteséggel zárhat az idén a Rail Cargo Hungaria (RCH), a volt MÁV Cargo osztrák kézbe került utódvállalata, amelytől elbocsátanak legkevesebb 460 embert – jelentette be a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezérigazgatója.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank október 8. és 10. között Washingtonban megrendezendő közgyűlésén Magyarországot IMF és világbanki kormányzói minőségében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviseli.
MTI
Megjelent a Coface csoport és a Manager magazin régiós vállalati toplistája. Az 500 céget számláló rangsor azt mutatja, hogy a válság komoly hatással volt a cégek életére. A magyar nagyvállalatok jól jöttek ki a régiós pozícióharcból.
MTI
Soha annyi céget nem számoltak még fel egy hónap alatt, mint a múlt hónapban – derül ki az Opten legfrissebb jelentéséből. A sok új eljárás megindításában közrejátszhatott az is, hogy a cégbíróságok feldolgozták az augusztusi ügyhátralékot, de a múlt havi 1914 felszámolás 35 százalékkal több az egy évvel korábbi azonos havinál is. A válság tehát gyűrűzik tovább.
hvg.hu
A Kopint-Tárki előző prognózisához képest kissé csökkentette a bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó előrejelzését, és 2010-re a korábbi 1,5 százalékos bővülés helyett 1,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol Magyarországon.
MTI
Az idén inkább figyelnek és kivárnak a kereskedelem ingatlanpiaci szereplői; a fejlesztések felfutása csak jövőre kezdődhet a piacon – derül ki Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, az Ablon által készített felmérésből.
MTI
Hiába várja május óta az alapvető működéshez szükséges pénz átutalását a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumtól a tárca szakmai felügyelete alatt működő Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary) − írja a Magyar Nemzet.
MTI
A Richter Gedeon Nyrt. megvásárolja a svájci székhelyű PregLem gyógyszeripari vállalatot - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
MTI
Kissé gyengült a forint csütörtök reggel a bankközi devizapiacon: reggel hét óra után 271,00 forintot adtak egy euróért a szerda esti 270,82 után.
MTI