Vitázik az EU és Kína a jüan árfolyamáról

Az EU − az Egyesült Államokkal együtt − aggódik a kínai valuta miatt, mert gyenge árfolyama növeli az exportot, és közvetve rontja a nyugati gazdaságok foglalkoztatási és versenyképességi teljesítményét.


Nem vállalják a rizikót, egyre többet költenek a cégek

A vállalatok mintegy fele tervezi, hogy a jövőben többet költ a kockázatkezelési és megfelelési programokra – derül ki az Ernst & Young legújabb felméréséből. A tanulmány szerint a magyar vállalatok is felismerték a kockázatmenedzsment valódi szerepét és az üzleti hatékonysághoz való hozzájárulását.


MÁV Cargo-privatizáció: Ausztriában is nyomoznak

Önálló vizsgálatot indított az osztrák korrupcióellenes ügyészség a volt MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatban a magyar társszervek jogsegélykérelme nyomán - közölte az osztrák hatóság szóvivője.


A magáncsőd bevezetését javasolja az MSZP

Egyezségkötés, második lépcsőként gyorsított csődeljárás és tartós törlesztési eljárás – ezek a fő pillérei az Magyar Szocialista Párt (MSZP) által kidolgozott, a magáncsőd intézményének bevezetéséről az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatnak.


Ázsiai boltjain hízik leginkább a Tesco

A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi vállalatának számító brit Tesco 15 százalékkal növelte nyereségét üzleti évének augusztussal véget ért első félévében, főként az ázsiai gazdasági fellendülésnek köszönhetően.


Börtönbe küldték a több milliárd eurós tőzsdecsalással elkapott brókert

Három év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság azt a brókert, akit a Société Générale francia bank 2008-as 4,82 milliárd eurós rekordveszteségéért felelősnek tart. Jérome Kervielnek a teljes összeget vissza kell fizetnie a pénzintézetnek.


Milyen kártérítésre számíthatnak a vörösiszap károsultjai?

Csak néhány lakásbiztosítás fedezi a hétfő délután több települést is elöntő iszap okozta károkat, és eddig az Ajkai Timföldgyár sem jelezte, hogy olyan biztosítása lenne, ami fedezné a károkat. Kérdéses, hogy a Magyarország eddigi legnagyobb vegyi katasztrófája okozta - várhatóan több milliárd forintra rúgó - károkat ki fogja megtéríteni.


Óriásfúzióval akar az élre törni a Schenker

A Deutsche Bahn csoport érdekeltségébe tartozó osztrák Schenker szállítmányozó és logisztikai cég összevonja öt magyarországi érdekeltségét a Schenker Kft.-be, és piacvezető szerepre törekszik Magyarországon − jelentette be Elmar Wieland, a Schenker & Co AG cég Ausztriáért és Kelet-Európáért felelős elnöke.


Leminősítésre jelölte Írországot a Moody's

Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Írország egyébként továbbra is magasan elsőrendű, "Aa2" szintű államkötvény-besorolását kedden a Moody's Investors Service, a minap bejelentett banki újratőkésítési költségekre hivatkozva.



Magyarország csak kullog a tényleg feltörekvő országok mögött

A Coface Nemzetközi Hitelbiztosító a napokban három feltörekvő országot – Törökországot, Brazíliát és Oroszországot – minősített fel. Törökországnak és Brazíliának már a válságot megelőzőhöz képest is jobb minősítése van, míg Oroszország, amelyet súlyosabban érintett a krízis, visszakapta a korábbi besorolását.



Crédit Agricole: eltávolodott a régió az euró bevezetésétől

A Crédit Agricole konvergenciaindexe szerint a három közép-európai euróaspiráns − Magyarország, Csehország és Lengyelország − közül e pillanatban Csehország áll a legközelebb a maastrichti kritériumok teljesítéséhez, de mindhárom ország lényegesen eltávolodott attól az értéktől, amely az euró bevezetéséhez kell − derül ki a CA-CIB elemzőinek számításaiból.


Különadó: 1 hónappal elszámolta magát a jogalkotó

Az Alkotmánybíróság előrevette a 98 százalékos különadóról szóló szakszervezeti beadványt. A szakszervezetek abban bíznak, hogy még az október 31-i határidő előtt döntés születik a különadóról, amit így visszamenőleg már nem kellene befizetni.


Sajtóhullámok Matolcsy menesztése körül

A Magyar Nemzet hétfőn megjelent "Fogyóban a levegő Matolcsy György körül" című cikke után kedden több lap is foglalkozik a nemzetgazdasági miniszter esetleges menesztésével.




Pénztártagoknak tiltott áruk

Az önkéntes egészségpénztári megtakarításból patikákban tilos bőrápoló szert vásárolni, a lisztérzékeny betegek pedig csak a kirótt adót is megfizetve vehetik meg e pénzből a szükséges étrend-kiegészítőt – vetette fel a problémát Lukács Marianna, a magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének elnöke a keddi Világgazdaságban.


Nincs gázáregyezség a beígért határidőre

A kormány határidőig nem állapodott meg a gázszolgáltatókkal, a francia GDF Suez arról is tárgyalna, ha a kormány éppenséggel hazai érdekeltségeikre pályázna – írja keddi számában a Népszabadság.