Túlzott deficit miatti eljárást indít Brüsszel újabb kilenc EU-tagállam ellen
Újabb kilenc uniós tagállam, köztük Németország ellen indít eljárást az Európai Bizottság az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt.
Újabb kilenc uniós tagállam, köztük Németország ellen indít eljárást az Európai Bizottság az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt.
Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy az Európai Unió (EU) mozgósítson további 50 milliárd eurót az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó technológiák kifejlesztésére.
Tovább szűkíti a lakáshitelezést a jegybank által kidolgozott, a devizahitelezés korlátozásáról szóló javaslat - mondta az InfoRádiónak adott interjújában az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamás szerint emellett a gazdasági növekedés lehetőségét is korlátozza a tervezet.
A műemlékvédők tiltakozása ellenére megépülhet Szentpétervár történelmi negyedében a Gazprom 400 méter magas felhőkarcolója, amely égnek meredő kukoricacső vagy dárdahegy alakjában lesz hivatott hirdetni Oroszország energia-nagyhatalmi státusát.
Bírósághoz fordul a Pécsi Vízmű Zrt. - közölte az MTI-vel Nyirati István, a cég vezérigazgatója. A Tettye Forrásház Zrt. is a bíróságon keresi igazát: birtokvédelmet kért. A pécsi MSZP szerda reggelre bizottsági ülést hívott össze a kialakult helyzet miatt.
A legnagyobb svájci magánbank, a Julius Baer megveszi a holland ING pénzügyi csoport svájci, kiemelt ügyfelekkel foglalkozó részlegét.
Szeptemberben 250 millió euróval 30,6 milliárd euróra nőttek Magyarország nemzetközi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, szerdán közzétett előzetes adataiból.
Magyarország versenyelőnyt kovácsolhat abból, hogy a válság után sok más országgal ellentétben nem küzd majd adóemelési kényszerrel. Egyre több megbízható előrejelzés szerint jövőre a gazdaság lassan megindul felfelé, így az épp hatalmon lévő kormánynak csak arra kellene törekednie, hogy a keletkező pluszbevételeket adócsökkentésre fordítsa – véli Oszkó Péter. A pénzügyminiszterrel egyebek mellett az adórendszer átalakításáról és a várható adótrendekről beszélgettünk.