Kevesebb a birka, több a marha
Némileg emelkedett a szarvasmarha- é sertésállomány az idén április 1. és augusztus 1. között, a juhok száma csökkent, míg a tyúkféléké gyakorlatilag nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Némileg emelkedett a szarvasmarha- é sertésállomány az idén április 1. és augusztus 1. között, a juhok száma csökkent, míg a tyúkféléké gyakorlatilag nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szeptembertől újra lehet jelentkezni az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) díjra. A pályázatokat november végéig nyújthatják be a jelentkezők.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség most induló pályázati csomagja a régiókban található ipari parkok, ipari területek és inkubátorházak fejlesztését tűzte ki célul - közölte az NFÜ sajtóosztálya.
Az Issta Hotels Hungary Kft. szerezte meg a korábban KDNP-székháznak kiszemelt egykori Sport Mozi épületét birtokló céget – értesült a HVG.
Az Európai Bizottság négy koordinátort nevezett ki szerdán azzal a feladattal, hogy figyelemmel kísérjék és előmozdítsák egyes kiemelt energetikai projektek megvalósítását.
A budapesti bankközi devizapiacon szerdán délután négy órakor 254,40/50 volt az euró/forint árfolyam, ami a forint halvány erősödését jelzi.
Útjára indította az Európai Bizottság az Európai Unió költségvetési szerkezetének átfogó felülvizsgálatát. A büdzsé átalakítását a most folyó, hétéves keretköltségvetés - csaknem kudarcba fulladt - vitájakor határozták el, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a kibővült unióban és a változó nemzetközi versenykörülmények között a jelenlegi szerkezet nem tartható.
Az euró bevezetésének technikai előkészítésére nemzeti eurókoordinációs bizottság alakul, amelynek elnöke a pénzügyminiszter, társelnöke a jegybank elnöke lesz - jelentette be Veres János pénzügyminiszter szerdán, a kormányülés utáni szóvivői tájékoztatón.
Jogszerűen szedett fejlesztési hozzájárulást egykori hallgatójától a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézete (BMI) a másodfokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős ítélete szerint.
Markosz Kiprianu, az EU egészségügyi biztosa Pekingben azt közölte a kínai hatóságokkal, hogy betilthatják kínai cikkek uniós behozatalát, ha nem észlelnek kedvező változást a kínai élelmiszerbiztonság területén.
A jövő hónap elejétől hivatalosan is működik az élelmiszerbiztonságért felelős új szervezet, az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság - jelentették be közös sajtótájékoztatón Falus Ferenc országos tiszti-főorvos és Süth Miklós országos főállatorvos.
Nyolc cég vehet részt a Földművelésügyi Minisztérium felújításának és Miniszterelnöki Hivatallá alakításának tervezéséről szóló, hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljáráson, amelyet a napokban indított el a Kincstári Vagyoni Igazgatóság - tudta meg az MTI.
A budapesti bankközi piacon szerdán folytatódott a forint erősödése: az euró árfolyama délelőtt tíz óra magasságában 253,80/90 forint körül alakult a kedd délutáni 255,00/10 után.
Mintegy 70 milliós adóhiányt okozott az államháztartásnak egy vatta feldolgozással foglalkozó szolnoki gyár a gyanú szerint.
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX kedden 1,88 százalékos erősödéssel zárt, az index hétfőn 0,91 százalékkal gyengült, illetve a múlt hét egészében 2,96 százalékkal. A BUX kedden 494,88 ponttal 26 845,94 pontra erősödött. A forgalom 30,8 milliárd forint volt.
A pénzügyi piacok jelenlegi válsága az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint kiigazítás, amely érezhető kilengéseket okoz. Még nem vagyunk a végén - jelentette ki Jean-Claude Trichet az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt.
Az amerikai subprime jelzálog-válság miatti likviditásszűke miatt jelentősen emelkedni fog az adósságszolgálattal hátralékba kerülő vállalati adósok aránya a következő két évben, főleg a magas hozamú spekulatív szektorban, áll a Moody's Investors Service kedden Londonban kiadott átfogó elemzésében.
A kormány felkérte a vámhatóságot, az adóhatóságot, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), valamint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőséget (OMMF), hogy szeptember végéig készítsenek intézkedéscsomagot a feketegazdaság visszaszorítására - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Az ingatlanvásárláskor, ajándékozáskor és örökléskor fizetendő illeték mértéke attól függően változik, hogy mekkora a lakás értéke, és kinek köszönhetően hullik az ölünkbe. Összegyűjtöttük a lehetőségeket.
Folyamatosan ellenőrzi az APEH a szüret ideje alatt az alkalmi munkavállalók foglalkoztatását Észak-magyarországon - közölte Hajas Tamás, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője.