Százmilliós viharkár-bejelentések a biztosítóknál
Az idei augusztus 20-iki viharkárok ugyan jóval kisebbek voltak, mint a múlt éviek, a nagyobb biztosítókhoz mégis százmilliós kárbejelentések érkeztek szerda délig - közölték a biztosítók.
Az idei augusztus 20-iki viharkárok ugyan jóval kisebbek voltak, mint a múlt éviek, a nagyobb biztosítókhoz mégis százmilliós kárbejelentések érkeztek szerda délig - közölték a biztosítók.
Teheránban találkoznak október 16-án a Kaszpi-tenger menti államok vezetői, hogy megoldást találjanak az kőolajban és földgázban gazdag tengerfenék felosztására - jelentette be szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
Folyamatosan erősödött a forint a szerdán a budapesti bankközi kereskedelemben. Délután négy órakor az eurót 258,25/65 forinton jegyezték a 260,60/70 forintos nyitást és az előző délutáni 261,40/50 forintos jegyzést követően.
Az OMV olaj- és gázipari vállalat alapvetően kedvező jelként értékeli Hernádi Zsolt kijelentését, amely szerint a Mol kész a párbeszédre az együttműködési lehetőségekről - közölte szerdán az osztrák konszern szóvivője, megjegyezve, hogy a Mol-vezér legutóbb még elvetette a tárgyalásokat.
Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kérdéseket, panaszokat válaszolnak meg szakértők a www.panaszfal.hu című honlapon - mondta Siklósi Máté, a weblapot kezelő civil szervezet, az Érdekvédelmi Tanácsadók Országos Szövetségének (ÉTOSZ) főtanácsadója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Csődvédelmet kért az egyik jelentős amerikai jelzálog-hitelező, az arizonai First Magnus Financial. Valószínűleg mind a 6 ezer alkalmazottját kénytelen lesz elbocsátani.
A jövő héten ismét ülésezik a villamosenergia krízis munkabizottság, hogy megtárgyalják a teendőket a szeptemberi várható csúcsfogyasztás lehetséges problémáinak megoldására - nyilatkozta Vinkovits András, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) vezérigazgatója szerdán.
A szélessávú internet-hozzáférések száma meghaladta az 1,046 milliót 2007. június végén, ami egy hónap alatt mintegy 2 százalékos, fél év alatt pedig 15 százalékos növekedés - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság szerdán.
Közeleg a szeptember, vele együtt pedig az albérleti szezon. Mivel kiadó lakás bőven akad, nem mindegy, hogyan hirdetjük ilyen célra szánt ingatlanunkat. Összegyűjtöttünk néhány tippet albérlőkeresőknek.
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy a vagyonosodási vizsgálatokkal ne félemlítse és zsarolja meg a hazai kis- és közepes vállalkozásokat - közölte Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Megkezdődtek az Airport City logisztikai park építési munkálatai. A 65 ezer négyzetméteres fejlesztésből mintegy 47 ezer négyzetméternyi lesz raktáringatlan.
Burkolatfelújítás miatt lezárják az M7-es autópálya 12-es és 17-es kilométerköve közötti szakaszát szerdán délben a Balaton irányába. A forgalmat előreláthatólag három-négy hétig az M1-es sztrádára és M0-ás autóútra terelik - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
Az euró/forint árfolyam a szerdai nyitást követően 260,60/70 volt; a forint valamivel jobban állt a kedd délutáni 261,40/50-nél, ám az eltérés nem jelentős. A dollár 193,20/30 forint volt a keddi 193,85/194,00 után.
Az év első felében 17,3 millió külföldi látogató 402 milliárd forintot költött el Magyarországon, ehhez képest a magyarok külföldi költései 236 milliárd forintot tettek ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bizonytalanok a kilátások a szerdai tőzsdenapra, a befektetők az amerikai Fed újabb beavatkozó lépésére spekulálnak.
A Mol kedden 112.289 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 25.141 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján szerdán.
A jövőben többet kellene áldozniuk a vállalkozóknak és a lakosságnak a környezet védelmére, legalábbis azért több adót kellene fizetni a környezetvédelmi tárca javaslatai szerint - írta szerdán a Népszabadság egy, a lap birtokába került dokumentumra hivatkozva.
Az egész világot megrengető hitelválság nyomán meggyengült a forint a svájci frankkal szemben is; amennyiben ez a folyamat tartós marad, akkor a magyar adósoknak érdemes elgondolkodniuk azon, hogy a megnövekedett terheket hogyan tudják majd elviselni - közölte a Népszava, szalagcímben írva, hogy nem lehet hazai hitelválság. A Világgazdaságban viszont az olvasható, hogy Magyarország tűnik a legsebezhetőbbnek a régióban a hitelválság kapcsán.
Eddig a kamatokkal együtt 4,74 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a már elbírált 19.866 jogos kérelemre.
Húszmillió forintos alapot hoz létre az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Balassi Intézet számára - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter.