Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Font- és szamurájkötvényt bocsát ki Magyarország

Magyarország 50 milliárd jen (468,2 millió dollár) értékben szamurájkötvény kibocsátását tervezi - írta a Reuters hírügynökség szerdán, tokiói piaci értesülésekre hivatkozva. A hírt a hvg.hu-nak nyilatkozó forrás is igaznak vélte, és hozzátette, hogy az ÁKK fontkötvények-kibocsátásának előkészítésre máris megbízást adott két befektetési banknak.

Gazdaság

Oroszországban is terjeszkedik a Springer

Csütörtökön az amerikai Forbes magazin licenckiadásával az első Springer-lap jelenik meg Oroszországban. Nagy valószínűséggel még az idén más lapokat is elindít a Springer.

Gazdaság

Érvek a forintlebegtetés mellett és ellen

Amióta a forint közel került az árfolyamsáv erős széléhez, londoni piaci szereplők ismét felmelegítették a forint lebegtetésének lehetőségét. Magyar elemzők szerint a kérdés régóta napirenden van, de a kormány aligha ad szabad kezet a jegybanknak.

Gazdaság

Adócsalással gyanúsítják Sas Józsefet

A Mikroszkóp Színpad igazgatóját szerdán délelőtt hallgatta ki a rendőrség adócsalás megalapozott gyanúja miatt - mondta Szabó Mihály, az Országos Rendőr-főkapitányság Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságának helyettes vezetője.

Gazdaság

A vártnál alacsonyabb volt az infláció márciusban

A fogyasztói árak márciusban 0,5 százalékkal nőttek az előző hónaphoz, és 6,7 százalékkal a 2003 márciusihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az elemzők márciusra 7 százalék fölötti 12 havi áremelkedést vártak.

Gazdaság

Szakmai befektetőhöz kerülhet az Antenna Hungária

Még áprilisban meghirdetik az Antenna Hungária (AH) Rt. többségi részvénycsomagját. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a távközlési cég teljes állami tulajdonban lévő részét értékesíteni kívánja.

Gazdaság

Üzlet lehet a kortárs irodalom

Az erőteljes marketingstratégiával dolgozó, olykor kétes értékű műveket is vállaló, ám igen sikeres Ulpius-ház könyvkiadóra fújt az irodalmi szakma egy része. Most viszont jónevű fiatal szerzők írtak alá a kiadóhoz, s a rangos JAK (József Attila Kör) is együttműködést kezdett vele. Szakmai elismerés vagy az agresszív marketing eredménye mindez?

Gazdaság

Mannesmann-ítélet kérdőjelekkel - az ügyészek új vádjai

A düsseldorfi államügyészek a Mannesmann-ügyben benyújtott vádiratukat újabb vádpontokkal egészítették ki, írja a Financial Times. Korábban a hűtlen kezelés vádja alól a bíróság felmentette a cég hat korábbi vezetőjét, de elmarasztalta őket a társasági törvény be nem tartásáért. A per folytatódik.

Gazdaság

Az EU "tigriseket" vesz fel

Az új tagok olyan gazdasági tigrisekké válnak, amelyek éppen a jelenlegi tagországoktól fognak munkahelyeket és beruházásokat elvonni – véli a JP Morgan nemzetközi pénzügyi szolgáltató.

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

A címlapról ajánljuk