Kinevették Gyurcsányt a postások
Nyereségessé vált a Magyar Posta Rt. és bár marad állami kézben, mégis vállalatként kell működnie - hangzott el a Postás Szakszervezet rendkívüli kongresszusán, amelyen részt vett a miniszterelnök is.
Nyereségessé vált a Magyar Posta Rt. és bár marad állami kézben, mégis vállalatként kell működnie - hangzott el a Postás Szakszervezet rendkívüli kongresszusán, amelyen részt vett a miniszterelnök is.
Regionális logisztikai központ létesítését is tervezi Magyarországon a Subway, ha az adózási környezet ezt lehetővé teszi – tudtuk meg John D. Holmestól, a magyarországi üzletfejlesztést vezető Székelyföld Kft. tulajdonos-ügyvezetőjétől. A világ legnagyobb szendvicsétterem-hálózata szombaton nyitja harmadik, három hét múlva a negyedik magyarországi egységét.
Folytatódik az agrártámogatások kifizetése, csütörtökre 163 ezer igényt teljesített a kormány, ez 35 milliárd forint kifizetését jelenti és hárommillió hektárnyi földterületre vonatkozik - jelentette be a kormányszóvivő.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 5 millió forintra bírságolta a Magyar Posta Rt.-t fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásáért. A vállalat a tavaly márciusban bevezetett, úgynevezett elsőbbségi levélküldemények reklámozásánál tévesztette meg a fogyasztókat.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 298 pontos emelkedés után 18 061 ponton zárt pénteken.
A kedvezményes lakáshitelekkel, a gyorsforgalmi utakkal és autópálya fejlesztésekkel, valamint a vidéki városokkal kapcsolatos fejlesztési tervek újabb érdeklődést válthatnak ki a külföldi ingatlanpiaci befektetők körében - áll az izraeli Engel Group ingatlanberuházó cég gyorsjelentésében.
Üresen áll az a lakás a Haris közben, amelyet a választások után vételárának több mint százszorosáért adott el Orbán Viktor és felesége az egykori párizsi nagykövet vejének.
Nincs plusz 200 milliárd forint a gazdák követeléseinek teljesítésére, mert azt máshonnan kellene elvenni, s ez nem lehetséges - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken egy vidékfejlesztési fórumon Budapesten.
A bonni székhelyű IVG Immobilien AG 2007 végéig további, mintegy 66 millió euró (16,5 milliárd forint) ingatlanfejlesztést valósít meg a budapesti Infoparkban -mondta John von Freyend, a társaság elnöke. A cégvezető szerint az Andrássy úton is további beruházásokat terveznek.
A betéti kamatok mérséklését a hitelintézetek többsége már februárban bejelentette, a hitelek kamatainak csökkentése egy hónappal később, március elején indult meg.
Fel kell bontani az állami tulajdonú Budapest Airport (BA) Rt. és a Carion-csoport kötötte 4,7 milliárd forintos szerződést - döntött a pénzügyi kormányzat – olvasható a hirado.hu portálon.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX két nap alatt összesen több mint 900 ponttal esett, és csütörtökön 17 763 ponton zárt. Jelentősen estek a sztárpapírnak számító Mol és OTP részvényárai is.
Az S&P hitelminősítő szerint a német Deutsche Telekom a MatávRt.-ben meglévő 52,9 százalékos részesedése "különösen erős besorolási kapcsolatot teremt" a két cég között, és a magyar szolgáltató adóskockázati osztályzata mindaddig a DT-vel összhangban fog mozogni, amíg a Matáv a német anyavállalat stratégiai befektetésének tekinthető.
Csaknem duplájára nőtt a határőrség által lefoglalt dohányáruk értéke az év első két hónapjában a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest.
A hitelfelvétel céljától függ, hogy érdemes-e még mindig svájci frankban eladósodni. A lakáskölcsönöknél már kifejezetten versenyképes a forint, különösen az új lakásoknál. A használt lakásoknál pedig érdemes végiggondolni, hogy megéri-e a néhány forinttal kisebb törlesztőrészletért nagyobb kockázatot vállalni.
A Dreher Sörgyárak Rt. tavalyi értékesítésében visszaesést mutatott, de tompította az ügyfélkapcsolat-kezelés (CRM) színvonalának javítása.
Csökkennek a fizetések közötti különbségek Európában, miután a leggazdagabb államok alkalmazkodtak a bérversenyhez, a szegényebb országokban pedig a gazdasági növekedés és a külföldi tőke beáramlásának fokozódása miatt nőttek a keresetek – írja legfrissebb jelentésében az Európai Munkáltatók Szövetsége (FedEE). A magyar bérek a lista utolsó előtti csoportjában találhatók.
Mindeddig három uniós tagállam teljesítette a kvótakereskedésre vonatkozó feltételeket. Az Európai Unióban hivatalosan hétfőn kezdődött meg az üvegházi gázok kereskedelme.
A Parmalat olasz tejipari vállalat a könyvelési csalások napvilágra kerülését követő, 2003-ban bekövetkezett csőd után, ez év júliusában visszatérne az olasz tőzsdére.
Az EU adatvédelmi bizottsága új irányelveket dolgozott ki azon kereskedők adatainak nyilvántartására, akiknek megszűnt a bankkártyák elfogadására vonatkozó szerződése. A „feketelista” csökkenti a csalás lehetőségét, egyúttal hatékonyabban védi a kereskedőknél keletkező adatokat.