Rejtélyes befektető a Balaton partján

Miután felvásárolta a "fél" Balaton-partot, törvénymódosítási javaslatot lobbizott ki magának az SCD-csoport, amely lehetővé tenné vízparti ingatlanjainak az eddiginél lényegesen nagyobb beépítését, az indítványt négypárti konszenzus mellett dolgozta ki a T. Ház idegenforgalmi bizottsága - írja csütörtökön megjelenő számában a HVG.


MSZP: vállalkozást alapított az Amőba

Bázis Holding néven vállalkozást alapított a Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó által az év elején létrehozott Alapítvány a Modern Baloldalért, vagyis az Amőba, ahogy internetes játéka után nevezik.





Blair nem kommentálja a négyek levelét

A brit kormány nem kommentálta azt a hírt, hogy Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország vezetői közös levélben hívták fel Tony Blair brit miniszterelnök figyelmét az EU-költségvetés elmaradásának veszélyeire.


Rahimkulov hazatérne Oroszországba

A korábbi becsléseknél sokkal többet, hozzávetőleg 180 milliárd forintot ér a családi vagyon - árulta el a HVG-nek adott interjújában az orosz Megdet Rahimkulov, akit nemrégiben a leggazdagabb magyarországi üzletembernek választottak. Rahimkulov 3-4 év múlva hazatérne Oroszországba, és legszívesebben fiára, Ruszlánra hagyná legfontosabb magyar üzleteinek irányítását.


Kóka: Londonban díjazták az őszinteséget

Megvétózza-e Magyarország a Tony Blair által fontolóra vett EU költségvetési tervezetet, ha az számunkra kedvezőtlen irányt vesz? – kérdezte egyebek között a hvg.hu Kóka János gazdasági minisztert, aki kedden felszólalt a Brit Gyáriparosok éves közgyűlésén, korábban pedig Skóciában tárgyalt magyarországi befektetésekről.


Árfigyelő akcióba kezdett az esélyegyenlőségi tárca

Áfa árfigyelési akciót indít a tárca annak érdekében, hogy a 25 százalékos áfa 20 százalékra való csökkentése 2006. január elsejétől megjelenjen az árakban - mondta Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) politikai államtitkára.


Munkaügyi ellenőrzés 35 ezer munkaadónál

Több mint 35 ezer munkaadónál tartottak munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzéseket az idén az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőséghez tartozó felügyelők. A vizsgált cégeknél alkalmazott 1 millió 182 ezer munkavállaló közül mintegy 197 ezer foglalkoztatásánál nem tartották be a jogszabályokat.


Felfüggesztették a kétpói hulladéklerakó átadását

Bizonytalanságot keltő szakvéleményeket kapott a közelmúltban átadott kétpói hulladéklerakóról a Közép-Tisza vidéki zöld hatóság - mondta Szendrey Csaba, a szolnoki székhelyű regionális környezetvédelmi felügyelőség műszaki igazgató-helyettese.


Veres: tartósan 4 százalék felett a növekedés

A magyar gazdaság növekedési üteme 3 százalékponttal gyorsabb az Európai Unió régi 15 tagjának átlagánál - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter, aki szerint 1997 és 2004 között átlagosan 4,27 százalékkal bővült a magyar gazdaság, és ezzel az első helyen áll a visegrádi országok között.


A Mol esését követte a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339 pontos csökkenéssel, 21450 ponton zárt kedden, ez 1,56 százalékkal alacsonyabb a hétfői záróindexnél.


Megszavazták a költségvetés fő számait

A 2006-os költségvetés hiányát 1531 milliárd forintban, kiadási főösszegét 7506,8 milliárd forintban, bevételi főösszegét pedig 5975,8 milliárd forintban határozta meg az Országgyűlés kedden.


Csányié a legnagyobb hazai tejipari cég

A pécsi Új-MiZo Rt. és a szegedi Sole Hungária Rt. részvényesei keddi közgyűlésükön a két társaság összevonásáról döntöttek. A fúzióval a legnagyobb magyar tejipari cég jön létre, amely Csányi Sándor, az OTP vezérének kontrollja alatt áll.


Aratnak a bankok: 240 milliárdos profit szemptemberig

A 34 hazai hitelintézet az idén az első háromnegyed évben 241,946 milliárd forint nettó profitot ért el, mintegy 9 milliárd forinttal többet, mint egy évvel korábban - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).


Háromszáz dolgozót bocsát el a Berwin

Végleg leáll a Berwin Ruhagyár Rt. dunaújvárosi gyára december 16-án, ezzel megszűnik 300 dolgozó munkahelye - közölte az angol családi vállalkozás üzemének igazgatója.



Ismét olcsóbbak lettek a lakáshitelek

Az idén októberben a háztartások lakáscélú hiteleinek átlagkamatlába kis mértékben csökkent, míg a fogyasztási hitelek átlagkamata nőtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank.


T-Com: új telefontarifák januártól

Így például a több mint félmillió ügyfél által választott Felező csomag esetében a percdíjak a belföldi vezetékes irányú hívások esetén csúcsidőben 50 százalékkal, míg csúcsidőn kívül 17 százalékkal csökkennek január 1-jével.