Csökkentenék az áramdíjat a nagyfogyasztók

Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) a villamosenergia rendszer használati díjának 20 százalékos csökkentését javasolja, aminek hatására - szerintük - a lakossági áremelés mértéke arányosan "automatikusan" csökkenne.


Nem tudott megegyezni Blair és a V4

Nem született kompromisszum az EU 2007-2013 közötti költségvetéséről az unió soros elnöki tisztét betöltő Tony Blair brit miniszterelnök és a visegrádi négyek kormányfőinek pénteki, budapesti találkozóján.


Újabb bűnűgyi eljárás Hodorkovszkij ellen

Az orosz főügyészség újabb eljárást indított a börtönbüntetését töltő Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás ellen, ezúttal egy titánszivacsgyár 10 százalékos pakettjének 1994-96 közötti eltulajdonításával gyanúsítva őt - adta hírül egy moszkvai lap pénteken.



Itt az aktualizált konvergenciaprogram

Az aktualizált konvergenciaprogram a tavalyi 5,4 százalékos és az idei 6,1 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt követően, 2006-ban 4,7, 2007-ben 3,3, 2008-ban 1,9 százalékos hiánnyal számol - tette közzé a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken.


Divatárumárkák Magyarországon

Folytatódik a divatmultik terjeszkedése Magyarországon, immár a vidéki nagyvárosok is kívánatos célponttá váltak a számukra. Könnyebb a dolguk a fiatalokat egyszezonos, olcsó áruval ellátó üzleteknek, a nívósabb holmikat kínáló boltok pluszszolgáltatásokkal igyekeznek elnyerni a vevők kegyeit.


A várható hideghullám miatt drágulhat pénteken az olaj

Péntek reggel a hordónkénti 58 dollár fölé kúszott a nyersolaj ára a szabadpiacon, ezzel folytatódott az áremelkedés a tegnapi több mint 1 dolláros drágulás után. A fűtőolaj legnagyobb piacára, az amerikai északkeletre vonatkozóan a meteorológusok hideg időjárást jeleznek előre, ez hajtotta fel az árakat.




Tovább híztak a magyar bankok

Erőteljes hitelezési expanzió, a devizahitelek további térhódítása, a külföldi források arányának növekedése, gyarapodó profit, emelkedő jövedelmezőség - így jellemezhető a bankszektor háromnegyed éves teljesítménye a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorsjelentése szerint.


Elvitték az OTP orra elől az ukrán Ukrsibbankot

Az ukrán Ukrsibbank eladja részvényei 51 százalékát a francia BNP Paribas pénzintézetnek. Az üzlet lezárására a várakozások szerint az év végéig sor kerül. A pénzügyi részletek nem kerültek nyilvánosságra.




Egységes fizetési térséget javasol az Európai Bizottság

A cél az, hogy a határokon átnyúló - hitelkártyás, betétikártyás, elektronikus banki utalásos, közvetlen terheléses vagy más módon bonyolított - fizetési műveletek ugyanolyan könnyűek, olcsók és biztonságosak legyenek, mint a tagállamokon belüli fizetési műveletek.


Esztergom: új Suzuki-modell sorozatgyártása kezdődik

Decemberben SX4 névvel családi és szabadidőautó sorozatgyártása kezdődik Esztergomban - közölte a Suzuki csütörtökön. A végső formaterv a neves olasz designer, Giorgetto Giugiaro nevével fémjelzett Italdesign-hoz fűződik.


Közös érdekképviselet a pénzügyi cégeknél

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Bankszövetség és a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesülete (PVOE). A megállapodás célja, hogy a szervezetek elősegítsék tagszervezeteik működése jogi és szabályozási környezetének fejlesztését.


Magyarországon Claudia Schiffer ingatlanközvetítője

Újabb ingatlanközvetítő cég, a főleg exkluzív lakásokkal, villákkal és nyaralókkal foglalkozó német Engel and Völkers International GmbH (E and V) lépett a magyar piacra. A cégen keresztül értékesítette ingatlanját a közelmúltban például Catherine Zeta-Jones és Claudia Schiffer is.


Erőteljes gyorsulásra számít az EKB

Az euróövezeti gazdaság növekedésének erőteljes gyorsulását és az alapinfláció meglódulását jósolják az Európai Központi Bank (EKB) elemzői, ami alátámasztja azt a várakozást, hogy a bank egyéves távlatban 1 százalékponttal fogja növelni irányadó kamatát - derül ki a Moody's Investors Service elemzéséből.


Tíz százaléknyi állami részvényt vehet meg a Mol

A kormány döntése értelmében a Mol Magyar Olaj és Gázipari Rt. lehetőséget kap legfeljebb 10 százaléknyi, jelenleg állami tulajdonban lévő Mol-részvény megvásárlására a tőzsdei árhoz igazodó áron. Jelenleg a Mol összes részvényének 11,7 százaléka van állami tulajdonban.


Urbán László szerint 50 bázispontos kamatemelés várható

A piaci szereplők az utóbbi hetekben 50 bázispontos kamatemelést áraztak be Magyarországon, s ez valószínűsíti, hogy a következő hónapokban a Monetáris Tanács 50 bázisponttal megemeli az alapkamatot - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.