Európa és a kamatemelés

Öt év után először szánja rá magát kamatemelésre az Európai Központi Bank, a lépést sem a kormányok, sem a szakszervezetek nem fogadják örömmel. Elsietettnek tartja a döntést számos, az eurózóna éppen magára találni látszó konjunktúráját féltő közgazdász is.


Nyitáskor gyengült a forint

Nyitáskor gyengült a forint a bankközi devizapiacon, csütörtökön reggel az eurót 254,00/05 forinton jegyezték, csaknem másfél forinttal erősebben a szerda délutáni 252,62/70 forintos árfolyamnál.


Baráth: képesek vagyunk felhasználni az uniós pénzeket

Az ország a 2004 és 2006 között rendelkezésre álló 650 milliárd forintot 2008 december 31-ig fel tudja használni - közölte Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Annak kapcsán beszélt, hogy Tony Blair budapesti villámlátogatása előtt brit lapok azt állítják, az új tagálamok nem képesek egészében felhasználni az uniós forrásokat.



Tulajdonosváltás a Forma-1-ben

Eladta részesedését, mégis a Forma-1 üzletirányítója maradt Bernie Ecclestone. A száguldó cirkusz elégedetlenkedő versenyistállói közben nagyobb részesedést követelnek a bevételből, és ellenfutamok szervezésével fenyegetőznek.


Spekulációk a Jukosz körül: 20 százalékkal nőtt a részvényár

Húsz százalékkal szökkent fel a Jukosz részvényének árfolyama szerdán a moszkvai tőzsdén, mert híre ment: új kibocsátásra kerülne sor egy állítólagos cégmentő vevő jóvoltából. Ezáltal a mostani fő tulajdonos, a Hodorkovszkij egykori cégét ma 60 százalékban birtokló Menatep csoport kisebbségi részvényessé válna.


A Lidlnek kártalanítania kell beszállítóit

Mintegy félmillió eurós pénzbírságra és beszállítói kártalanítására ítélték Franciaországban a német Lidl kiskereskedelmi diszkonthálózatot burkolt árengedmény jogtalan beszedéséért.


Gyengült a forint a bankközi devizapiacon

Gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négy tájban 252,62/70 forinton jegyezték, mintegy egy forinttal erősebben a kedd délutáni 251,65/75 forintos árfolyamnál.


Dél-amerikai húsimport ellen tiltakoznak a termelők

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) megdöbbent azon, hogy az EU Bizottsága Dél-Amerikából származó friss, hűtött és fagyasztott hús kedvezményes importjának lehetőségét latolgatja - közölte az édekképviselet.


Magyarország jó úton jár az adóváltozásokat illetően

A jövő évi adóváltozásokat illetően Magyarország jó úton jár, a módosítások iránya megegyezik az OECD országokban tapasztalható trenddel - mondta Jeffrey Owens, az OECD Adópolitikai és Igazgatási Központjának igazgatója szerdán Budapesten.


Változnak a védőnői támogatások

A védőnőknek járó területi pótlékok, az utazási költségtérítés és a továbbképzésre fordított források jogszabályi rendezését ígérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a védőnői és szülészeti konferencia második napján.


Nálunk is tovább terjeszkedik az Oberbank

Az osztrák Oberbank jövőre további lízingfiókokat tervez nyitni Magyarországon és Szlovákiában, közölte szerdán Franz Gasselsberger vezérigazgató. A társaság tőkeemelést is tervez hosszútávú céljai megvalósításához.



Gyurcsány felhívta Blairt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az uniós költségvetés csökkentésével kapcsolatos brit elképzelést Tony Blair brit kormányfővel folytatott telefonbeszélgetése során kedden.


Forró a magyar ingatlanpiac

Az ingatlanpiac a magyar gazdaság egyik legizgalmasabb, "legforróbb" szegmense, ahol még mindig érdemes befektetni, még mindig kiemelkedő hozamokat lehet elérni, de már nem olyan könnyen, mint évekkel korábban - fogalmazódott meg a Portfolio által rendezett konferencián.


Nagyot esett a forint

Jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Szakértők szerint a befektetők pozíciózárásai okozzák a magyar fizetőeszköz gyengülését.


Befektetési tanácsok (prognózis december elejére)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november 28-i kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat szintjét, mivel a hazai infláció kedvezően alakul, de a globális kockázatvállaló hajlandóság csökkenése nem zárható ki a jövőben. Ennek okán a Monetáris Tanács ülésén csak a változatlan szint merült fel, mint lehetőség.



Rejtélyes befektető a Balaton partján

Miután felvásárolta a "fél" Balaton-partot, törvénymódosítási javaslatot lobbizott ki magának az SCD-csoport, amely lehetővé tenné vízparti ingatlanjainak az eddiginél lényegesen nagyobb beépítését, az indítványt négypárti konszenzus mellett dolgozta ki a T. Ház idegenforgalmi bizottsága - írja csütörtökön megjelenő számában a HVG.


MSZP: vállalkozást alapított az Amőba

Bázis Holding néven vállalkozást alapított a Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó által az év elején létrehozott Alapítvány a Modern Baloldalért, vagyis az Amőba, ahogy internetes játéka után nevezik.