Mégsem Óbudán épül fel az új MTV székház?

A kerületi önkormányzat visszavonta az építési engedélyt, így elképzelhető, hogy nem a korábban tervezett óbudai helyszínen épül fel a Magyar Televízió (MTV) új székháza - közölte Czeglédi László, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.



Erősödött a forint a bankközi devizapiacon délután

A forint csütörtök délelőtt az euróval szemben 248 fölé gyengült, majd az euró délután 247 forint alá erősödött vissza. A forint továbbra is együtt mozgott a többi régiós valutával, amelyek kezdeti gyengülés után ugyancsak erőre kaptak a nap második felében. A mozgás hasonló volt az állampapírpiacon, ahol a délután mutatkozó kereslet a bő felét lefaragta a nyitást követő mintegy 20 bázispontos hozamemelkedésnek.


35 milliós büntetés a Pannon GSM-nek

A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa 30 millió forintra bírságolta meg a Pannon GSM-et a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartása miatt, egy másik eljárásban a mobilszolgáltató egyik termékének hirdetése miatt további 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).


Globális névadó szponzornak szerződött a Sony Ericsson

A Sony Ericsson Mobile Communications és a WTA Tour 88 millió dolláros globális szponzori megállapodást kötött. A hat évre szóló szerződés a női tenisz történelmének egyik legnagyobb globális szponzori megállapodása - áll a Sony Ericsson sajtóközleményében.


Az Auchan cáfolja a szlovák kötözött sonkát ért vádakat

A fogyasztóvédelmi hatósághoz és a versenyhivatalhoz fordul az Auchan jogorvoslatért, amennyiben a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) nem vonja vissza a céggel kapcsolatban tett megalapozatlan és piaci zavart keltő állításait - jelentette be a francia tulajdonú társaság.


Menesztik a Műsorszolgáltatási Alap igazgatóját?

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a jövő héten tárgyalhatja a Műsorszolgáltatási Alap igazgatójának menesztését – közölte Ladvánszky György, a médiahatóság szocialista párt által delegált tagja.



Csányi beszállt a Pickbe

A Dél-magyarországi Húsipari Rt. (Délhús) 31,21 százalékos részesedést vásárolt a Pick Szeged Rt.-ben az Arago Holdingtól - közölte a Pick Rt. a Magyar Tőkepiacban.






Adopting Euro, Expanding Economy at Stake

Ashoka Mody, Assistant Director of the International Monetary Fund’s European Department, just concluded a ten-day visit to Budapest, as head of an IMF fact-finding delegation. What were the major issues during his negotiations with leading members of the Government, and of the National Bank, what is his view on the state of the Hungarian economy?-hvg-hu editor, Richard Hirschler asked Mr. Mody


Újabb csúcsokat döntöget az olajár

Új csúcsra ugrott csütörtökön a kőolaj ára: az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta hordója a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) a legközelebbi, májusi határidőre 56 dollárra emelkedett.



Adót csökkentenek a németek

A német kancellár a Bundestagban javasolta, hogy a jogi személyiségű gazdasági társaságokat, nagyvállalatokat sújtó társasági adót 25-ről 19%-ra csökkentsék.



Schröder: rendet kell teremteni a német munkaerőpiacon!

Gerhard Schröder német kancellár csütörtökön a képviselőházban (Bundestag) elvileg igenelte az uniós szolgáltatási szektor liberalizálását, ám ellenezte, hogy a liberalizálással úgymond szociális dömping árassza el az országot, azaz közép- és kelet-európai munkavállalók rosszabb anyagi és szociális feltételek mellett vállaljanak munkát, mint a németek.


Európa az eurót okolja a drágulásért

Az euró bevezetése jelentős drágulást okozott - véli a 12 tagországot számláló euróövezet lakosságának mintegy 90 százaléka. A közhangulat ilyen jellegű alakulását Brüsszel is kénytelen elismerni, és igyekszik az áremelkedések más okaira ráirányítani a figyelmet.