Elvi szempont
 

Elvi szempont

Havonta 50 ezer forint többletfinanszírozásra is szert tehet az a háziorvos, aki csatlakozik a minőségi rendelők klubjához. Legalábbis ebben bíznak e rendszer létrehozói, ám a társadalombiztosítás - elvi egyetértésén kívül - egyelőre egyetlen fillért sem kínál a működtetéshez.

unknown unknown



Hétvégén tárgyalnak az iraki újjáépítésről
 

Hétvégén tárgyalnak az iraki újjáépítésről

A donor-országok és nemzetközi szervezetek hétvégi, Abu Dabibe tervezett találkozójukon vitatják meg, hogy mire költik az iraki újjáépítésre szánt dollármilliárdokat – közölte az AFP hírügynökség.

unknown unknown

Repülőtér épülhet Brassó mellett
 

Repülőtér épülhet Brassó mellett

Személyforgalmi repülőtér építésének lehetőségéről folytattak megbeszélést Kovászna, Hargita és Brassó megyei önkormányzati tisztviselők a SIF Transilvania és az IAR Ghimbav repülőgépgyár vezetőségével.

unknown unknown

A Citigroup koreai bankot vesz
 

A Citigroup koreai bankot vesz

A Citigroup hétfőn bejelentette, hogy 2,7 milliárd dollárét megveszi a hatodik legnagyobb dél-koreai bankot, a KorAmot.

unknown unknown

Még több utat állnak el a gazdák
 

Még több utat állnak el a gazdák

A vasárnapi szünet után hétfőn a korábbiaknál több helyen demonstrálnak a gazdák. A szervezők a forgalomlassító akciójukat a fővárosba bevezető utakra is kiterjesztik.

unknown unknown

Kicsinyítő képző
 

Kicsinyítő képző

Többfelé osztódhat a támogatási torta, ám az ország egészében véve javuló esélyekkel férhet hozzá az uniós forrásokhoz azáltal, hogy a kis- és középvállalkozásokról szóló új törvény a mostaninál nagyobb méretű vállalkozásokat sorolna ebbe a kategóriába.

unknown unknown

Droszthoz kötve
 

Droszthoz kötve

Áprilistól a taxik csak a kijelölt állomásokon várakozhatnak utasra. A fővárosi közgyűlés rendteremtésnek szánt döntése azonban akár a Ferihegyi reptérihez hasonló háborúskodást is okozhat.

unknown unknown

Késő bánat
 

Késő bánat

Január 1-je óta az önkormányzatok nem igényelhetik vissza az áfát, ha saját vállalatuknak adnak juttatást, illetve ha...

unknown unknown

M5-ről a hatra
 

M5-ről a hatra

"Elképesztően arcátlan döntést hozott a kormány az M5-ösről, az adófizetőknek ez a legdrágább, az ajánlatok közül...

unknown unknown

Eljutnak a csúcsra
 

Eljutnak a csúcsra

A tervezettnél várhatóan később, de még az uniós csatlakozással vállalt 2010-es határidőig megvalósulhat Budapest szennyvizeinek teljes tisztítása. A csatornadíjak idei 36 százalékos emelésében a beruházásokra való felkészülés is szerepet játszott.

unknown unknown

Nincs másik!
 

Nincs másik!

Bár a költségvetési fűnyíró szép csendben már dolgozik, nem traktálta aznap felesküdött pénzügyminisztere kiadáscsökkentő terveinek részleteivel a képviselőket Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő parlamenti beszédében.

unknown unknown

Kinek csengetnek?
 

Kinek csengetnek?

Piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Távközlési Rt.

unknown unknown

A medvék visszasírják Ceausescut
 

A medvék visszasírják Ceausescut

„Lehallgatják a telefonokat, felbontják a leveleket, feltörték a weboldalamat, rendőrségre idéznek, névtelen telefonokkal fenyegetnek” – panaszkodott a hvg.hu-nak egy romániai környezetvédelmi csoport vezetője. Mint mondja, egyetlen bűne, hogy szervezete feltárta: Romániában a hatóságok asszisztálása mellett irtják a medvéket.

unknown unknown

Tovább erősödhet a forint
 

Tovább erősödhet a forint

Folytatódik a forint napok óta tapasztalható erősödése, a bankközi devizapiacon, az euróért már csak 260,40 forintot kell fizetni.

unknown unknown


Agrárdemonstráció: egyelőre nincs alku
 

Agrárdemonstráció: egyelőre nincs alku

A kormány négynapos várakoztatás után végre hajlandó volt érdemi tárgyalásokat kezdeményezni a demonstráló gazdák képviselőivel, megegyezés azonban még nem született. A gazdák továbbra is elszántak, tizenkilenc megyét érintő félpályás útlezárásokkal akarják sürgetni az agrárválság megoldását.

unknown unknown