Az OTP terjeszkedik Romániában

Öt éven belül száz RoBank-fiókot nyit öt friss romániai felvásárlása után az OTP Bank. A RoBank-kártyák, pénzautomaták 2005 elejére várhatók.



Draskovics leváltásáról pletykálnak

Holnapig kell a Pénzügyminisztériumnak a kormány elé terjesztenie a jövő évi költségvetés tervezetét. A számokat 22 ezer 40 milliárd forintos nominális GDP-adat figyelembevételével tervezik.


Brau: Érvénytelen a felvásárlási ajánlat

A Brau Union Hungária Rt. hivatalosan is bejelentette, hogy az Amstel Sörgyárak Magyarország Rt.-nek a Brau Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlatát jóváhagyó PSZÁF-határozatokat a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte.


Hat-hét százalékkal drágulhat a gáz

Kormányzati körökben azt mérlegelik, hogy már októberben elkezdjék-e a gázár-emelést, vagy januárban jöjjön egy nagyobb lépés – írja a Népszabadság. Az OMV-ről eközben kiderült, hogy nem nyújtott be ajánlatot a Mol gázüzletágára, csak információt szerzett.



Az OTP ajánlatot tett a Jubankára

Az OTP Bank nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Jubanka a.d. Beograd 88 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására - közölte a magyar bank.



Gyurcsány-kérdés: Draskoviccsal, de meddig?

Gyurcsány Ferenc egyelőre nem hozza nyilvánosságra kormánya tagjainak nevét, egy hozzá közel álló forrás azonban megnyugtatta a piacokat: Draskovics Tibor pénzügyminiszter marad. A kérdés csupán az, hogy meddig. Gyurcsány fő támogatóit, a polgármestereket sok pénztől fosztotta meg a jelenlegi pénzügyminiszter.



Megelégelték a spamet, bezárnák a szájtokat

Kemény spamellenes irányelvet fogadott el Nagy-Britannia internetközpontja, a London Internet Exchange (LINX). A direktíva lényege, hogy a szolgáltatók bezárják azokat az online áruházakat, illetve e-kereskedelemmel foglalkozó weboldalakat, melyekre a látogatók kéretlen e-mailről érkeznek. Szakemberek azonban kételkednek az irányelv hatékonyságában.



Az APEH rászáll a magánorvosokra

Lapértesülés szerint az APEH, az OEP és az ÁNTSZ razziáira számíthatnak a magánorvosi rendelők, amelyekben az emberek 11,5 százaléka fordult meg és egy beteg átlagosan húszezer forintot költ.



Négyen pályáznak a Mol gázüzletágára

Lapértesülés szerint négy cég – a Gazprom, a Ruhrgas, az ÖMV és a Gas de France - kereste fel a Mol adatszobáját, ahol az eladó gázüzletágról szerezhetnek értesüléseket.


Orosz kormánylap dicsérte Medgyessyt

Moszkva bízik a Medgyessy-kormány keleti kurzusának folytonosságában a budapesti kormányfőváltás után is - mutat rá a Rosszijszkaja Gazeta orosz kormánylap.



Gyurcsány bele akar szólni a költségvetésbe

Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy az elkövetkezendő hetekben fontos politikai kérdésekben, így a költségvetés előkészítésében véleménye több lesz, mint egy vélemény a kormánytagok közül.


Járai szerint a legnagyobb gond az ikerdeficit

A magyar államháztartás és a folyó fizetési mérleg együttes hiányát hosszú távon nem fogják finanszírozni, vagy csak magas kamatszinten a piacok - mondta Járai Zsigmond csütörtökön Egerben.


Bizonytalanság várható a forintpiacon

A forint 11,89 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 25 bázisponttal erősebben a szerda délutáni helyzeténél, de a piac szereplői szerint, ha elhúzódik a kormányalakítás, elfordulhatnak a befektetők a forinttól.