Történelmi csúcson a Mol, még nem késő beszállni

Az elmúlt napokban sorra döntötték meg korábbi árfolyamcsúcsaikat a Mol-papírok. A cég kazahsztáni terjeszkedésének bejelentését 8350 forintos, történelmi csúcsot jelentő részvényárral fogadta a piac. A hvg.hu által megkérdezett elemzők jövő tavaszra 9850 forintos Mol-árfolyamra számítanak.


Kína kiteregeti a szennyest

Kínában az állami korrupció jelentős méreteket ölt - ez senkit nem lep meg. De az, hogy az ezt igazoló bizonyítékokat éppen egy kínai kormányhivatal hozta nyilvánosságra, mindenképpen figyelemre méltó.



Hanyatló hazai dohányipar és növekvő feketekereskedelem

Bizonytalanság jellemzi a magyar dohánypiacot a Reemtsma és a Philip Morris itthoni gyárbezárásai miatt - véli Erent Gábor, a Budapesti Dohányfermentáló Rt. igazgatóságának elnöke. Ráadásul a dohánytermékek 35 százaléka feketén talál gazdára, s ez a piac folyamatos szűküléséhez vezet.



Végrehajtók a Jukosznál Moszkvában

A végrehajtók értesítették az olajcéget a döntőbíróság által jogerősen 3,4 milliárd dollárnyi adóhátralék megfizetésére kötelezett a végrehajtási eljárás kezdetéről.



Sztrájkfelhívás a szegedi klinikán

Az egyeztető tárgyalások pénteken kezdődnek, eredménytelenség esetén a dolgozók készek a munkabeszüntetésre - tájékoztatta a sztrájkbizottság az MTI-t.






A kormány döntött a kohéziós alap pályázatairól

Az Európai Unió kohéziós alapjából az idén nyolc beruházási javaslat, köztük a főváros, Zalaegerszeg és Veszprém szennyvíztisztításához szeretne pénzt kapni a magyar kormány – áll a szerdán megalkotott kormányrendeletben.


A Dresdner Draskovicsot támadja

Draskovics Tibor "újjáélesztette" az MNB-vel folytatott "rosszízű vitát" a költségvetési politikáról, amikor egy nyilatkozatában "nyilvánosan bírálta" a jegybank legutóbbi kommentárjait – írja a Dresdner Bank (DrKW) londoni befektetési részlege.