Diplomáciai megoldás az aranyvonat ügyében?

Az amerikai kormány a kártérítési kereset elutasítását kérte hétfőn abban a perben, amelyet Floridában élő magyar zsidók indítottak a háború után az "aranyvonaton" elszállított magyar vagyontárgyak miatt.



A bíróság szerint mehet a 4-es metró

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) kedden a 4-es metró környezetvédelmi engedélyének megsemmisítésére irányuló civil keresetet, mivel a testület szerint a közigazgatási határozat megfelel a jogszabályoknak.


Energia Hivatal: nem elegendőek a gázkapacitások

Elengedhetetlen a jelenlegi földgáz szállító és tároló létesítmények soron kívüli, gyors ütemű fejlesztése – jelentette ki a Magyar Energia Hivatal. A gázüzeltágának eladására épp most készülő Mol Rt. szerint viszont semmi szükség további beruházásokra.



Eladta bankját a Lukoil

A legnagyobb orosz olajtársaság az orosz IFD Kapital befektetési cégnek adta el befektetési bankjának 80 százalékos részét, 200 millió dollárért.





KSH: csökkent a munkanélküliségi ráta

Az idén március-májusban a munkanélküliségi ráta 5,8 százalék volt, szemben a február-április 6,0 százalékkal, illetve az egy évvel korábbi 6,0 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.




2500 új munkahely jön létre Egerben

A Bosch és a ZF összesen közel 220 millió eurós beruházással teremt új munkahelyeket a városban, miután a dohánygyár bezárásával 348 munkahely szűnt meg.




Járai: reformokra van szükség

A túlságosan nagy és gyökeres reformokat nélkülöző állami szektor visszafogja a magyar gazdaságot – véli a jegybank elnöke.



Csúszhat a 4-es metró építése

Fél-háromnegyed évet csúszhat a 4-es metró Kelenföld és a Keleti pályaudvar közötti szakaszának megépítése, ha a BKV csak hónapok múlva kapja meg a szükséges vasúthatósági engedélyt.



Legalizált reklámblokkoló televízióra

Hamarosan a németországi boltok polcaira kerülhetnek azok a kereskedelmi tévéreklámokat blokkoló készülékek, melyekről ötéves jogi huzavona után a karlsruhei szövetségi bíróság a minap úgy döntött: nincs jogi akadálya a forgalmazásuknak. A termék ellen a német RTL kereskedelmi televízió lépett fel törvényi úton.