Túl drága, nem épül meg a Pázmány két új épülete
Visszavonták a közbeszerzési kiírást.
Előtte több száz tüntető az államelnök tengerparti ingatlanából adott Facebook élő közvetítést, miközben többek közt a medencében fürödtek.
Zimbabwéban akkora az infláció, hogy aranyérméket bocsát áruba a jegybank, és újra bevezetik az amerikai dollárt. Válságban a befektetők a biztonságos eszközökbe menekülnek, különösen, ha azok is magas hozammal kecsegtetnek. A bitcointól sokan azt várták, biztos befektetés lesz, de nem az, Salvador rá is fázott, hogy hivatalos pénzévé fogadta.
A fizetésképtelenné vált országban folyamatosak a tüntetések, szombaton több ezren rohamozták meg az elnöki rezidenciát.
Ósdi filmhíradók stílusában sulykolják a félrevezető üzenetet az inflációról.
Már építési engedélye is van annak a Népfürdő utca sarkára tervezett több mint 300 lakásos társasháznak, ami Rahimkulov Ruszlan orosz milliárdoshoz köthető, és amit korábban túlépítés miatt nem támogatott a kerület.
Ágasegyházán a 2252. lakosként tüntették fel az egyik villanyoszlopon fészkelő gólyát.
A pénzügyminiszter szerint nyomást akar gyakorolni Washington Magyarországra a lépéssel. Azt nem említette, hogy a magyar kormány kire akar nyomást gyakorolni a globális minimumadóról szóló megállapodás hirtelen vétójával.
Kissé felhős, de jórészt napos időre számíthatunk a hétvégén. Az ország egyes részein megélénkül az északnyugati-északi szél, szombat éjjel záporok jönnek, vasárnap hajnalban hűvös lehet, napközben az Észak-Dunántúlon a viharos szél sem kizárt.
A szigetország élén álló dinasztia inkább a hatalomra koncentrált a gazdaság helyett, aztán jött a Covid.
A volt államtitkár szerint állami szinten nincs környezetügy, mert még nem alakult ki az a kormányközeli érdekkör, amelyik elég pénzt tudna kipréselni a zöld beruházásokból. Állami és egyéni szinten is a pénz és kényelem diktál, a gazdák is inkább beáldoznak egy évet, mint hogy területet adjanak át a vízgazdálkodás céljára.
A kormány júniusra ígérte eredetileg. Novemberben újabb korrekció lehet.
A döntés azt követően született meg, hogy Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen.
Moszkva a kalinyingrádi blokád miatt fenyegeti a NATO és EU-tagállam Litvániát.
Végleg elszállt forint/euró árfolyam, 20 százalékos infláció, gazdasági visszaesés vár ránk, vagy megnyugodnak a kedélyek a következő hónapban? Török Zoltánt, a Raiffeisen vezető elemzőjét kérdeztük.
Moszkva szerint a Nyugat kísérlete, hogy a modern idők legszigorúbb szankcióival elszigetelje, gazdasági háború meghirdetéséhez hasonlít, és Oroszország mostantól Kína, India és más, Nyugaton kívüli hatalmak felé fog fordulni.
Németország attól retteg, hogy két hét múlva már annyi gáz se jön az oroszok hozzájuk befutó csővezetékén, mint eddig. A norvég tengeri fúrótornyok munkásai majdnem még nagyobb krízist szítottak, kormányuk az utolsó pillanatban regulázta meg őket. Franciaországban viszont már az utolsó utáni pillanatban akarja menteni a menthetőt a kabinet, ott az atomerőművekkel van olyan nagy baj, hogy azt külföldön is meg fogják érezni. Nagy-Britannia közben a saját útját járná, de az is szakadékba vezethet. A magyar energiahelyzettel egyelőre nincs baj, de a kormány is érzi, hogy még lehet, és már meg is tette az első óvintézkedést.
Egyre többen gondolják, hogy a Jéger tehető felelőssé a súlyos aszályért.