A bíróság szerint nem lehet eltitkolni, hogy mekkorát nyer Mészáros és Szíjj az autópálya-koncesszión
A szerződések lényegi részét tartalmazó mellékletekért kellett perre menni.
A szerződések lényegi részét tartalmazó mellékletekért kellett perre menni.
hvg.hu
Türingiában új munkahelyekre vágytak, ezért sem tiltakoztak annyira az akkugyár miatt, most úgy tűnik, van és lesz még munkahely, csak éppen vagy nem akarnak ott dolgozni, vagy nincs meg hozzá a képzettségük.
A sydney-i Climate Council (Klímatanács) nevű környezetvédelmi csoport szerint egy évtized óta ez a reform az első olyan ausztrál jogszabály, amely ténylegesen szabályozná az üvegházhatású gázok kibocsátását.
MTI
A Ladát gyártó orosz Avtovaz bejelentette, hogy május végétől kötelező szabadságra küldi az alkalmazottakat, mert beszállítók híján nem tud működni a termelés.
hvg.hu
Csak nem jönnek azok a pénzek, az Igazságügyi Minisztérium szerint az Európai Bizottság húzza az időt, a folyamatokat ismerők szerint a március végi határidő önkéntes volt, és mindkét fél húzza az időt.
hvg.hu
A 33,5 ezer tagú Horizont csak a végső határidő előtti napon tudta teljesíteni a a 70 százalékos tagdíjfizetési arányt.
hvg.hu
A Mol Limo bérlésének díját ezentúl az eltelt idő helyett elsődlegesen a megtett út határozza meg, a percdíjak kedvezőbbé váltak. Továbbá megemelték ittas vezetés esetén a kötbért.
hvg.hu
A valóság szembement a Nemzeti Agrárkamara tavaly év eleji jóslatával, mely szerint az árfixálás nem hoz külföldi olcsóhús-dömpinget, derült ki a Hússzövetség húsvéti sajtótájékoztatóján. Ahol azt is elárulták, hogy a magyar húsipar az európaival összhangban tavaly megnyeklett.
hvg.hu
Olaszország nem kapja meg március végén a helyreállítási alapból neki járó 19 milliárd eurós részletet, mert Brüsszel nem helyesli a költési célok egy részét – köztük a stadionokat.
Lengyel Miklós
Szaniszló Sándor szerint csak pontosítani kell azokat az elkaszált jogszabályokat, amik alapján a kerület minden egyes nem pestszentlőrinci utastól ezer forintot szedne be akkor, amikor a ferihegyi repteret használják.
hvg.hu
Megerősítéssel ér fel a szaktárca közlése, amelyben nem cáfolják, hogy az orosz forrás (részbeni) kiváltására az amerikai Westinghouse cégtől is próbálnak hasadóanyagot beszerezni a Paksi Atomerőmű működtetéséhez.
Ambíciózus célkitűzéseket tartalmaz az Európai Parlament és a Tanács csütörtöki klímavédelmi megállapodása.
MTI
A Porsche döntött úgy, hogy északi szomszédunknál épít akkugyárat.
hvg.hu
Közel 600 ezer forint nettó igazolt jövedelem szükséges ahhoz, hogy egy átlagos pesti panellakásra hitelt lehessen felvenni, ha az ember csak minimális önerőt tud felmutatni – számolt a Bankmonitor. Mi történik, amitől ekkora a drágulás, és mire készülhet az, aki mostanában szeretne ingatlanhitelt felvenni? A Bankmonitor Podcastjében Fülöp Norbert és Bártfai Krisztián mellett Sztojcsev Iván, a hvg.hu újságírója beszélte át az ingatlanpiac és a lakáshitelezés helyzetét.
hvg.hu
Magyar nyelvű adásvételi szerződés hiányában az állam és a 4iG duó által végrehajtott Vodafone-felvásárlás nem felel meg a nemzeti vagyonról szóló törvény előírásainak és az MSZP szerint emiatt semmis lehet. Ezt Polt Péter legfőbb ügyész nem cáfolta, de jelezte, hogy nincs hatásköre lépni.
hvg.hu
A most elfogadott klímavédelmi reformmal közelebb kerülhet Ausztrália azon céljához, hogy 2050-re nullára csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását.
MTI
Olcsó mondjuk eddig sem volt, de januárban már 30 százalékkal alacsonyabb volt az uniós átlagár. Bulgária 26, Olaszország 47 százalékkal veszi kevesebbért az oroszoktól a földgázt. Fejezetek az „Olcsó Orosz Földgáz Mítosza" című tudományos-fantasztikus valóságból.
hvg.hu
Sokan nem tudják, mi a teendő, ha az ember egy tetemes hitelt örököl elhunyt hozzátartozójától. A Bankmonitor szakértői sorba vették a lehetőségeket, amikkel kivédhetjük a kellemetlen meglepetéseket.
hvg.hu
Az élelmiszerek ára 26, az energiáé majdnem 40 százalékkal nőhet idén, az év végére egy számjegyű lehet az infláció, de 3 százalék környékére az sem biztos, hogy 2024-ben lemegy – olvasható ki az MNB most kiadott Inflációs jelentéséből. A fizetések mindenképp veszíteni fognak az értékükből, és megjelent egy olyan pesszimista lehetőség is, hogy idén egyáltalán nem lesz gazdasági növekedés.
Sztojcsev Iván