Matolcsy: Magyarország letért az egyensúlyi növekedési útról és a sikeres felzárkózásról

Óva intette Magyarországot az egyensúlytalan növekedéstől a jegybankelnök, és Lengyelországgal példálózott. A szegedi Közgazdász-vándorgyűlésen felszólaló Matolcsy György a Pareto-elv alapján levezette, hogy egy százalék erőforrás adja az eredmények 50 százalékát, és arra biztatta a hallgatóságot, hogy próbálják élő rendszerként elképzelni a modern gazdaságot.






Így működik majd a legmodernebb haszongépjármű-flotta

Ha ma megkérdezünk egy cégvezetőt vagy egy vállalkozót, hogy mi alapján választ ki egy-egy szolgáltatást vagy terméket, nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy az lesz a befutó, ami úgy tudja támogatni a munkáját, hogy az mindvégig hatékony és termelékeny tudjon maradni. Különösen igaz ez akkor, ha munkájához haszongépjárműveket használ.




Brüsszel és egy esőtáncos sámán mentheti meg a magyar gazdaságot

Miközben mind érezzük, hogy baj van a magyar gazdaságban, és a szakértők is igencsak pesszimisták, nemcsak egy kimondottan jó GDP-növekedési adat jött, hanem az is kiderült, hogy a beruházásokból is egészen sok érkezett. Arra kerestük a választ: van-e még szufla a gazdaságunkban? Mit hozhat a jövő, meddig tarthat ki ez a lendület, és mi jöhet utána?