2021 36. lapszám

2021-36

Irgalmasságot gyakorolt a pápa azzal, hogy hajlandó volt misézni Orbán Viktor országában
 

Irgalmasságot gyakorolt a pápa azzal, hogy hajlandó volt misézni Orbán Viktor országában

Ferenc pápa és Orbán Viktor: a katolikus tanítás szerint előbbi Szent Péter utóda, Krisztus földi helytartója, ám utóbbitól sem áll távol politikai hatalma isteni elrendelésének hangsúlyozása. Míg a pápa arra buzdít, hogy a hívők személyes példájukkal tegyék hitelessé a jézusi tanítást, a kormányfő a hagyományokra épülő, kulturális kereszténység „hadállásait” félti. Az alábbi cikk 2021. szeptember 12-én jelent meg a hvg360-on, a most elhunyt Ferenc pápa akkori magyarországi látogatására, pályafutásának magyar szempontból kiemelt eseményére emlékezve közöljük újra.




Merkel köpönyegébe bújva vált esélyessé a szociáldemokrata kancellárjelölt
 

Merkel köpönyegébe bújva vált esélyessé a szociáldemokrata kancellárjelölt

Miközben a versenyben leszakadni látszó, színtelen Armin Laschet mellett – korábbi deklarált távolságtartását feladva – kampányolni kezdett kereszténydemokrata párttársa, Angela Merkel, addig a 16 év után távozó kancellárhoz pénzügyminiszterként fűződő kormányzati kapcsolatát kamatoztatva sereghajtóból az élre ugrott a szociáldemokrata Olaf Scholz. Aki a nyugodt erőnek állítja be magát a Merkel idején ehhez szokott Németországban.






Kovács Levente: Fehér ingben mentem be, szürkében mentem haza, annyira koszos a pénz
 

Kovács Levente: Fehér ingben mentem be, szürkében mentem haza, annyira koszos a pénz

Éjszakai pénzszámolóként kezdte banki karrierjét Kovács Levente, aki most a Magyar Bankszövetség főtitkára. A HVG-Portréból kiderül, hogy lett három és fél évvel később vezérigazgató-helyettes, és mi volt az a pont, amikor letorkolta a vezetője. A mélyszegénységben veszteglő Ormánságból származó Kovács azt mondja, nem lett a pénz rabja, magára alig költ.

























Az Auchan a leggyengébb lánc: Orbánék újabb szektort foglaltak el
 

Az Auchan a leggyengébb lánc: Orbánék újabb szektort foglaltak el

Egyelőre kölcsönös érdekeken nyugszik az a szándéknyilatkozat, amelynek alapján az ország kilencedik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel bevásárol az Auchanba. Mintha kölcsönös szívességek szőnék át ugyanakkor a milliárdos és a kormányhoz közel álló körök kapcsolatát.