Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Néhány héttel ezelőtt a Vas Népe napilap írása nyomán az Ingatlanmenedzser is beszámolt a sörkollektor névre hallgató...
Néhány héttel ezelőtt a Vas Népe napilap írása nyomán az Ingatlanmenedzser is beszámolt a sörkollektor névre hallgató, házi készítésű, "naplopó" eszközről, amelynek segítségével csökkenthető a fűtés költsége.
Az általában családi házakon alkalmazott "barkács-napelem" a lakásban élők érdeklődését is felkeltette - a sorkollektor.hu oldal egyik legfrissebb bejegyzésében a berendezés panelban való alkalmazás lehetőségéről is szó esett:
" Egy alap söröslovat (kollektor - szerk.) szeretnék készíteni, amit egy panellakás erkélyére szertnék “kifüggeszteni”. Az erkélyem tájolása ideálisnak mondható. A déli iránytól csak néhány fok választ el. Milyen megoldást tudtok javasolni annak érdekében, hogy a koli kerete a lehető legkönyebb legyen, és mégis megfelelő szigetelése legyen az abszorbereknek? Az osb lapon gondolkodtam, hiszen közületek sokan használják, de úgy vélem, hogy szinte lehetetlen olyan lakkozással ellátni, ami megvédené a korrózió, és főleg a pára ellen….vagy nem jól gondolkodom?Mértétek már körülbelül hány kilogramm lehet egy felszerelt berendezés?
Mint sokan tudjátok a távhős lakásokban nagyon drága a fűtés, és bizony sokszor szorulna kiegészítésre. Amikor enyhébb idő van, a kazános csak langyos vizet keringet, attól meg melegebb nincs, csak az egységek száma nő a költségosztókban.
Nálunk tudomásom szerint nincs külön rendelet ami tiltaná ilyen berendezés kiszerellését. mindenféle engedélyek nélkül kerülnek fel klíma, és a digitális televíziózás kellékei is a falra. Így én is próbálkozni fogok majd. Tavaly már az erkély felől egy külső nikecell szigetelést elvégeztem, most pedig egy koli építésén fáradozom. Ha valakinek van panellakásos tapasztalata a kolival azt örömmel venném…" - tette fel a kérdést az egyik érdeklődő.
A válaszokból kiderül, hogy műszakilag nincsen akadálya a panelos sörkollektornak, viszont a társasházi közösséggel engedélyeztetni kell, ha valaki szeretné ilyen módon szeretné csökkenteni a fűtési költségeket:
"- Azt írod, már szigetelted a külső falat, ezért ne tegyél a sörösdobozok mögé újabb szigetelést. Oldalára nem feltétlenül kell szigetelés, én sem tettem, mégis jól teljesít. Az időjárás ellen nem festéssel védtem az enyémet, hanem 0,2 mm-es ipari alufóliával borítottam be az oldalait és a tetejét. Az én kollektorom kb 40 kg, bár ennek dupla hátfala van, és közte 5 cm kőzetgyapot, ami elég nehéz. A felülete kb 2,5 négyzetméter."
"- Jómagam is egy panel(ra)ba készítem a lovaimat, ugyan nem kell engedély, sem bejelentési kötelezettség sincs, DE a társasháznak engedélyeznie kell!!! Szerintem szavaztasd meg a legközelebbi lakógyűlésen, mert, ha valaki beperel a házból, veszítesz, és a hangulat sem lesz túl vidám a házban. Tapasztalatom szerint minden lakóközösségben van, legalább egy “pereskedő”, mindent ellenző lakó "- olvasható a sorkollektor.hu vonatkozó bejegyzésében.
Mi az a sörkollektor és hogyan működik?
Az üres, kimosott, alul és felül kivágott sörösdobozokat oszlopokká kell összeragasztani hőálló szilo-plaszttal, ezekben áramlik és melegszik fel a levegő. A 10 dobozból álló hengerek egy-egy alsó és felső gyűjtődobozhoz csatlakoznak - két négyzetméteres házi napelemhez százötven dobozra van szükség. Az alsóba kerül a szobából ventilátorral kiszívott levegő, ami feketére festett hengereken áthaladva a napsütéstől felmelegszik, és összegyűlik a fenti tárolóban, ahonnét visszajut a lakótérbe. Vannak még finomságok, ám a működési elv nagyjából így fest. Mindebből logikusan következik, hogy a ház falára szerelt rendszerhez át kell fúrni a falat.
A nagyjából két négyzetméteres napkollektor 40-60 ezer forintból kihozható - de van olyan tagja is a sorkollektor.hu-nak, aki 10 ezer forintból összeügyeskedte. Egyetlen hátránya a rendszernek, hogy napfüggő , szűrt fényben még működik, de esőben már természetesen nem. Mindezzel együtt a kollektorral 15-20 ezer forint megspórolható egy-egy fűtési szezonban. Vagyis nagyjából két-három év alatt megtérül a befektetett összeg, szemben a hagyományos napelemes rendszerekkel, ahol ez az idő körülbelül 10-15 esztendő.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
Az országos albérletpiacon havi szinten 1,3 százalékos, éves szinten pedig 7,3 százalékos volt a növekedés.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.