„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A mintegy tucatnyi vállalkozó plakátokat emelt a magasba, amelyeken Bagdy Gábort, pénzügyekért felelős...
A mintegy tucatnyi vállalkozó plakátokat emelt a magasba, amelyeken Bagdy Gábort, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettest megszólítva az állt: "Ne kenjék másra a pénzünk jogtalan elvételét! Bagdy Úr! Vissza az 1 milliárdot! Valakinek csak jogi tévedés. A vállalkozóknak a kenyere!"
Az egyik demonstráló vállalkozó név nélkül nyilatkozva az MTI-nek azt mondta: arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a főváros januárban lehívta a beruházás teljesítési garanciáját, 1 milliárd forintot, ezért az alvállalkozókat nem tudják kifizetni. Hozzátette: hátráltatja a helyzetet az is, hogy Budapest nem veszi át a Duna-parti Közraktáraknál létrehozott épületet, emiatt a vállalkozók nem jutnak hozzá a végszámlájukhoz sem.
Közlése szerint a céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a problémára, és szeretnének hozzájutni a pénzükhöz. Mint hozzátette, az épület kulcsra kész állapotban van, az a főváros tulajdonát képezi, és csak magánpénzeket használtak fel a felépítéséhez. A közgyűlés napirendjének megszavazása után a vállalkozók kivonultak az ülésteremből.
A mintegy 27 ezer négyzetméteres CET (Central European Time, azaz közép-európai idő) elnevezésű komplexum kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni, a 8,5 milliárd forintos beruházás PPP-konstrukcióban, a Fővárosi Önkormányzat szerepvállalásával és a Porto Investment Kft. fejlesztéseként valósult meg. A hatalmas bálnára hasonlító épületegyüttes szokatlan megoldásban integrálja a XIX. századi raktárépületeket egy korszerű építménnyel. A két meglévő régi raktárépületen egy egyedi tervezésű üveghéj nyúlik át, és galériát alkotva egyesíti a régi és új építményeket, amelyekben üzletek, művészeti galériák, éttermek kapnak helyet.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.