Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Március 31-én jelentik be, hogy pontosan hol várja majd a látogatókat a népszerű szórakozóhely.
A Dürer Kert 2008-ban nyitott meg az Ajtósi Dürer soron, tavaly ősszel viszont búcsút kellett mondaniuk a zuglói helyszínnek, akárcsak a művészeti komplexumként működő, próbatermekkel felszerelt Keleti blokknak.
Azt már bezáráskor tudni lehetett, hogy a népszerű szórakozóhely nem szűnik meg, a város egy másik pontján kaphat új otthont.
Horváth Máté, a Dürer Kert egyik koncertszervezője mondta el a Welovebudapest cikke szerint, hogy az új Dürer Kert Budán lesz. Ennél többet nem árult el, a pontos címet március 31-én jelentik be.
A klub nem kapott állami támogatást, és közösségi finanszírozást sem kezdeményeztek, de az új Dürer Kert megnyitását bárki segítheti. Némi anyagi támogatásért cserébe különböző támogatói termékeket lehet megvásárolni, a bevételt pedig az új klub felépítésére fordítják.
Kedves Vendégeink! Amióta nyilvánosságra került, Hogy a Dürer Kertnek költöznie Kell AZ Ajtósiról, hihetetlen sok-... Közzétette: Dürer Kert - & nbsp; 2021. március 11., csütörtök
2018 júliusában került Orbán Viktor barátjának érdekeltségébe a Dürer Kert és Budapest egyik legértékesebb telke. A 36,8 ezer négyzetméteres, Városliget melletti területre egy NER-közeli tőkealap (amelyhez a HVG információi szerint Mészáros Lőrinc egyik intézője, Csík Zoltán is jelentősen hozzájárult) és Garancsi István ingatlanfejlesztő cége tette rá a kezét. A 24.hu akkor azt írta, hogy az új tulajdonos a szerződések alapján 30 napos felmondási idővel bármikor utcára teheti a bérlőket.
A Telex tavaly szeptemberben írta meg, hogy a Keleti blokkban próbáló zenészeknek jelezték: november elsejéig el kell hagyniuk a komplexumot. A koronavírus-járvány tovább nehezítette a klub helyzetét, mivel többek között koncertet sem lehetett tartani a helyen. A Dürer Kert végül november 5-én jelentette be, hogy búcsúzik az Ajtósi Dürer sortól.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.