Bár olimpia nem lesz, Balatonfüreden épül új kikötő
Összesen 2,5 milliárdot költenek a balatoni vitorlás turizmus fejlesztésére, ebbe egy új füredi kikötő építése is belefér.
Összesen 2,5 milliárdot költenek a balatoni vitorlás turizmus fejlesztésére, ebbe egy új füredi kikötő építése is belefér.
MTI
Több mint 90 milliárd forintos projekt keretében építené meg Norvégi a világ legnagyobb, hajók számára készült alagútját. Egy félszigetet fúrnának át.
hvg.hu
Tovább öntik a pénzt a főváros első kerületében álló néhai Ybl-villa újjáépítésébe. Az Európai Unió hivatalos értesítőjében megjelent tájékoztató szerint az MNB egyik alapítványa nettó 145 millió forint értékű szerződést kötött a TSPC Mérnökiroda Kft.-Raw Development Kft. cégekkel a felújítás befejező munkálatainak felügyeletére.
Szalai Anna
Komplett sportvárost ígérnek a TF-nek 2022-re. Jövő tavasszal adhatják át az új főépületet az Alkotás úton.
hvg.hu
A Ferenc körúton egy ház ablakába már kitettek egy "Mocskos Fidesz" feliratú zászlót.
hvg.hu
Nem is olyan régen, tavaly szeptemberben nyílt meg a CEU megújult campusa, amelynek bejárásán a hvg.hu is ott volt. Akkor alighanem kevesen gondolták, hogy szinte napra pontosan hét hónappal később életbe lép az intézmény ellehetetlenítésével fenyegető jogszabály.
hvg.hu
Harmadszor is meghirdette az egykori karrierdiplomata, Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumának ingatlanát a felszámoló TG Vagyonkezelő Kft. – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
A munkálatok már el is kezdődtek az 5,2 milliárdba kerülő projekten.
hvg.hu
Az új építésű lakások hatvan százaléka vevőre vár, és minden harmadik a XIII. kerületben van.
hvg.hu
A befektetők igényéhez igazodva, nem pedig egységes városfejlesztési koncepció részeként indulhattak el többezres lakásépítési programok Budapest térségében. A kevésbé módos családoknak esélyük sincs, hogy a főváros elit negyedeibe költözzenek.
Tartós drágaságra kell berendezkednünk az albérletpiacon szakértők szerint. A fővárosban és egyes vidéki városokban a nettó átlagfizetés több mint 60 százalékát teheti ki egy garzon bérleti díja.
hvg.hu
Több év csúszás után elkezdhetik építeni a XIII. kerületben a Klapka Szolgáltatóházat, amely az önkormányzat szerint egy „új kisközpont” lesz, és jövő őszre készülhet el.
hvg.hu
A Bors szerint Kövér László csak a jövő évi választás után dönti el, beköltözik-e az új belvárosi házelnöki rezidenciába. Az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta a lapnak, hogy az átalakításhoz felvásárolt lakások kilenc lakóját már kiköltöztették a Balassi Bálint utcai házból.
hvg.hu
Az irodaházak többségénél kezd aktuálissá válni a 10-12 év utáni felújítás.
MTI
Hőszigetelésre, nyílászárók, radiátorok, kazánok cseréjére lehet költeni a hitelt, amelyhez legalább tíz százalékos önerő kell.
MTI
MTI
hvg.hu
Friderikusz Sándor 2,5 milliárdért eladná svábhegyi villáját, amely korábban a meggyilkolt médiamogul, Fenyő Jánosé volt.
hvg.hu
Állítólag a főépület statikai hibái miatt van erre szükség. Félmilliárddal drágul ,és két hónapot csúszik a felújítás.
hvg.hu
Jóval áron felül kelt el hétfőn az a ház, amelyben Donald Trump elnök New York Queens negyedében gyermekkora egy részét töltötte. Bár Trump tavaly azt monda, hogy megvenné, mégsem tette.
MTI
Maradandó természeti károkat okozott az öt hónapja átadott és a napokban bezárt tihanyi Őrtorony kilátó építése és használata egy helyi civil szervezet szerint - írja az Index.
hvg.hu