Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több mint 90 milliárd forintos projekt keretében építené meg Norvégi a világ legnagyobb, hajók számára készült alagútját. Egy félszigetet fúrnának át.
Norvégia az alagutak hazája, több mint 1100 alagutat használnak, most azonban egy különlegest terveznek építeni: 1,7 kilométer hosszú alagutat akarnak építeni hajók számára az ország délnyugati partvidékén fekvő Stadlandet-félsziget északnyugati részén. Ez lenne a világ legnagyobb ilyen építménye, a költségek 312 millió dollárt tennének ki – írja az Aquamagazin.hu. Erre azért van szükség, mert a félsziget időjárása híresen pocsék, gyakran itt mérik az ország legerősebb széllökéseit.
A projekt során a félsziget tövét fúrnák át.A munkálatok 2019-ben kezdődnének, és 2023-ra elkészülhet a 49 méter magas, 36 méter széles alagút. Az építőknek 3 millió köbméter sziklán kell átvájniuk magukat, ami 8 millió tonna kőtörmeléket jelent.
Az alagutat elsősorban a nagyobb hajók vehetnék igénybe, a napi átlagforgalom pedig 100 teher- és személyszállító hajóra tervezik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.