L. Simon: Legalább 100 milliárdból alakítanák át az egész Várat

Szinte minden jelenleg ott működő intézményt kitennének a budavári palotából, hogy más kiállítótereknek adjanak helyet, és rekonstruálnák a korábbi épületek is a Várban – mondta L. Simon László a Magyar Narancsnak. Szó van új könyvtárépületről és a Nemzeti Galéria is új épületet kapna.


Egyre jobban eladhatók a drágább lakások is

A növekvő kereslet hatására az árak is nagyot ugrottak az idei első negyedévben, a Duna House országos árindexe a tavaly év végi 85-ről 91-re növekedett. Még mindig Észak-Buda a legdrágább, de a vásárlók már nem csak a filléres lakásokat viszik.





Nem fogja elhinni, hogy mi az ingatlanpiac sztárja

Sok a panellakás a IV. és XV. kerületben, de úgy tűnik, a kereslet is erőteljes. Ahogy egész Budapesten jellemző volt a leginkább a paneleket érintő forgalomnövekedés és áremelkedés az elmúlt hónapokban, úgy a két észak-pesti kerületben is pontosan ugyanezt tapasztalták az ingatlanközvetítők. És úgy tűnik, hogy a folyamat nem áll meg, bár a devizahitelek rendezése és a CSOK miatt most óvatosabbak lettek a jóslatok.




Élet a hullámok hátán – épületek a jövőből III.

A tengerszint folyamatos emelkedése, valamint a világnépesség ijesztő ütemű növekedése nem kecsegtet túl pozitív kilátásokkal az emberiség jövőjére nézve. Vajon ha a jövőben a szárazföld egy része odaveszne, akkor ki tudnánk költözni a tengerekre? A kutatók már keresik a megoldást.


Újabb tornyot vásárolt Budapesten az Erste

A Futureal-csoport által a volt Volga szálló helyén épített Vision Towers irodaház északi tornya után a déli két tornyot is megvásárolta az Erste Ingatlan Alap, ezzel a teljes irodaház tulajdonosa lett – jelentette be az eladó és a vásárló.





KSH: Újra megindult felfelé az építőipar

A decemberi megtorpanás után januárban ismét nőtt az építőipar teljesítménye. Az épületek építése 6,7 százalékkal, az egyéb építményeké 10,1 százalékkal nőtt, így az építőipari termelés volumene 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.


Közel 8 milliárdból újítanák fel a Várnegyedet

Jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára – közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének csütörtöki, második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.