Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Londonban évente 2300 euró felett van egy négyzetméternyi iroda, míg Budapesten mindössze 145 euró körül van egy iroda négyzetméterének éves ára.
A globális rangsorban a londoni West End harmadik éve a világ legdrágább irodapiaca, megtartva előnyét Hongkong előtt – közölte a Cushman & Wakefield ingatlan-tanácsadó az MTI-vel.
A londoni bérleti díj 2344 euró négyzetméterenként egy évre, 4,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A közlemény ezt azzal magyarázza, hogy az Európába készülő cégek ott bérelnek irodát.
Összehasonlításul: Budapesten "A" kategóriás irodát már lehet bérelni 12-15 euróért is, igaz havonta és egy négyzetméterre vetítve. Ez egy évre fajlagosan 144-180 eurót jelent.
A második helyen álló Hongkongban 1636 euró az éves fajlagos bérleti díj. A listán a harmadik helyezett New York 1162 euróval.
Európában Moszkva a legdrágább 1055 eurós fajlagos éves díjjal, ami 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez legfőképpen a krími helyzetnek és az ukrán állapotnak köszönhető – áll a közleményben. Európában a második helyezett Párizs, évi 860 euróval. Itt 6,3 százalékos volt a bérletidíj-csökkenés a múlt évben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.