Magyarország az utolsó a fajlagos lakásépítési rangsorban

Amíg Norvégiában ezer lakosra vetítve 6,4 lakás épült tavaly, addig az európai rangsor végén álló Spanyolországban és Magyarországon 1 lakás a fajlagos mutató – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke hétfőn.




Kétmilliárdból újítják fel a keszthelyi kastélyt

A vállalkozói szerződés aláírásával és a munkaterület átadásával hétfőn elkezdődött a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum több mint kétmilliárd forintos fejlesztési programja - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.



Illegális pince miatt nyelt el a föld négy házat Pekingben

Négy régi házat nyelt el Peking történelmi városrészében egy hatalmas kráter, mert egy vidéki politikus-üzletember engedély nélkül 18 méter mély pincét ásatott az udvarában – számolt be az esetről a kínai média. A négy ház tizenöt hajléktalanná vált lakóját egyelőre szállodában helyezték el.





Három kastélyt újítanak fel Borsodban

Megújul a Nemzeti Kastélyprogramban a füzérradványi és a fáji kastély, emellett folytatják az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély és parkjának rekonstrukcióját is – hangzott el azon a szakmai tanácskozáson, amelyet kedden tartottak az edelényi kastélyban.


Eladná a lakását? Erre számíthat most a piacon

Tavaly 20 százalékkal több, 105 ezer használt lakást adtak el Magyarországon, mint egy évvel korábban, az áremelkedés területtől függően 4-5 százalék volt – közölte saját adataira hivatkozva az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat.


A sivatagba paterolják az illegális építkezőket

Egyiptomban úgy próbálják megoldani a lakáshiányt, hogy eddig nem beépített területekre, a sivatagba nyomulnak be a cégek, és ott építenek hatalmas épületkomplexumokat. A jellemzően a szegényebb rétegek számára épülő házak minden bizonnyal nem az ingatlanok csúcsát jelentik majd, ám sokak számára ez is minőségi ugrást jelent majd.



Lakásra spórolnak a magyarok

Egyre nagyobb összeget tesznek félre a családok lakáscélú megtakarításokra, a bővülés vidéken a legdinamikusabb – írja a Magyar Hírlap pénteki számában.


Boston maga lenne az olimpiai park 2024-ben

Boston nyilvánosságra hozta pályázati anyagát, mellyel meggyőzte az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságát (USOC) arról, hogy kandidálhasson a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál a 2024-es nyári játékok rendezésére.



Tovább bővítik a Millenárist

Folytatódik a budai Millenáris Park bővítése, a napokban elkezdődtek a Margit körúti közpark és mélygarázs-fejlesztés második ütemének munkálatai.


Nem lett olcsóbb a kisebb parlament

A Blikk összegezte a képviselőknek eddig bérelt irodák és szolgálati lakások szerződéseit, és egyelőre nem úgy tűnik, mintha olcsóbb lenne a kisebb parlament.